„Azért is örülünk nagyon, merthogy szüreti mulatság vagyon”

Vedd a Szivárvány Táncegyesület és a Német Nemzetiségi Dalkör tagjait, lovas kocsikat, a Dotto kisvonatot, egy jó torkú kisbírót, gyakorlott lovasokat, a Várgesztesi Vagányokat, számtalan lelkes vendéglátót, egy ragyogó napsütéses őszi szombat délutánt, s verd csapra a boroshordót. Akár ez is lehetne a receptje a környei szüreti felvonulásnak, ám ez a délután többről szólt. A község egyik jelentős megmozdulásáról, amelyre nem csak a szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat és a szereplők készültek lelkesen, hanem szorgos asszonyok és férfiak is.

A menet résztvevői a jó nyolc kilométeres útvonal során hat helyszínen perdültek táncra, fakadtak dalra, s minden állomáson őszi terményekből készített, a szüret vígasságát idéző kreációk, s egyáltalán nem utolsó sorban bőséges és ízletes vendéglátás fogadta a kicsiket, nagyokat. Míg a gyerekek az elmajszolt sütemények, szendvicsek után az üdítőt kortyolgatták, addig a „fázósabb” felnőttek természetesen a jóféle borok és házi pálinkák között válogathattak, egyszersmind alátámasztva a kisbíró szavait: „azért is örülünk nagyon, merthogy szüreti mulatság vagyon”.

Vége van már a szüretnek, s akik mulatni szeretnek, induljanak mind a bálba, jöjjön, kinek bírja lába – ezt is a kisbíró hirdette, s akinek bírta a lába, az a szüreti vigadalom zárásaként valóban hajnalhasadtáig rophatta a Várgesztesi Vagányok muzsikájára a bálban.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik segítettek a szüreti program előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában!