1. Visegrádi kerékpárverseny

V4kerékpárversenyA Visegrádi Négyek (V4 – Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország) támogatásával a Lang Team nemzetközi kerékpárversenyt szervez Budapest és Krakkó között május 17-18-án. Az idén első alkalommal megrendezendő V4 Kerékpárverseny célja a húszéves múltra visszatekintő visegrádi együttműködés népszerűsítése.

Az 533 km-es bicikli-maratonra ezúton is szeretettel várnak mindenkit, aki elegendő erőt érez magában a táv teljesítésére.

A maraton résztvevői május 17-én, 16.00 órakor indulnak Budapestről, a WestEnd bevásárlóközponttól és négy ellenőrző pont beiktatásával Szlovákián valamint Csehországon keresztül másnap érkeznek meg a lengyelországi Krakkóba, ahol a visegrádi országok külügyminiszterei köszöntik őket.

A szervezők leginkább kihívást kedvelő amatőrökre, mintsem profik indulására számítanak, de mivel a több mint 500 kilométeres távot néhány rövidebb pihenőtől eltekintve egyben kell teljesíteni, a versenyzők megfelelő mentális és egészségi állapota, illetve a kerékpárok jó technikai állapota is az indulás feltétele. A résztvevőket kisbuszok és orvosi személyzet kíséri a verseny teljes szakaszán.

A szervezők előzetesen összesen 300 indulóra számítanak, ebből 120 helyet tartanak fenn a lengyel, 60-60-at a szlovák és magyar, 40-et a cseh, és 20-at a Keleti Partnerség országaiból érkező versenyzőknek.

A kiemelkedően magas, 100.000 eurós összdíjazású versenyre egyéni és csapat kategóriákban is lehet nevezni, utóbbira legalább ötfős együttesek jelentkezését várják. A csapatok esetében a táv teljesítésének feltétele, hogy legalább három csapattagnak célba kell érnie.

A nemzetközi verseny fő szponzora a TriGránit csoport, amely a maraton felvezetéseként háromnapos bicikliünnepet szervez a WestEnd City Centerben különböző kulturális és sportprogramokkal.

A versenyről bővebb információ a http://www.visegradbicyclerace.com/ oldalon olvasható.