Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Hosszú évek óta Gyarmati István Környe legidősebb lakója, aki szeptember 1-jén töltötte be 101. életévét, születésnapján Beke László polgármester és az Idősek Klubja nevében Halász-Becker Anita érkezett hozzá kedvelt „gyógyszeritalával” és természetesen tortával.

Pista bácsi bár láthatóan meglepődött a köszöntésen, vidáman és örömmel újságolta, hogy délelőtt már jártak nála a szomszédok, sőt, harmonika muzsika mellett koccintottak a jeles nap alkalmából. Az ünnepelt ezúttal is mosolyogva idézte fel a 86 évvel ezelőtti időszakot, amikor 15 évesen, hitelből vásárolta meg első kerékpárját, és kerekezett is 99 éves koráig naponta. Vallja, hogy ez a hosszú életének titka, no meg a derű, amely kíséri a mindennapjait. Így a Tőle oly jól ismert huncut mondását is cifrázta a vendégek kedvéért az ünnepelt. Az eredeti így szól: megverem a csizmám szárát, csókolom a babám száját. A másik pedig így: csókolom a csizmám szárát, megverem a babám száját.

Mivel a pandémia miatt tavaly elmaradt a Pista bácsinak korábban ígért 100. születésnapi „buli”, és idén sem nyílt lehetőség a megtartására, újabb ígéret született: amint lehet, hétfalura szóló vígasság kerekedik, hogy Pista bácsi végre megtáncoltathassa a szépasszonyokat.

 

Megosztás