„Hívogat az iskola”

„Hívogat az iskola, kapuját kitárja, kispajtásom gyere hát, menjünk iskolába.” – bár erre a napra szeptemberig még várniuk kell a leendő elsősöknek, szüleikkel pénteken „ismerkedési délutánra” érkeztek a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskolába.


Kapcsolja le egy órára a villanyt!

A Föld Órája a WWF nemzetközi kezdeményezése, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményéhez csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján este fél 9-től egy órára lekapcsolják a világítást.


30 mázsa hal érkezett a tóba

Türelemmel várták a halas autó megérkezését csütörtökön a Vackor Óvoda apróságai a környei tó partján, s megérte, hiszen Hartmann Ákos tógazda „fogott is ki” nekik párat, hogy megsimogathassák. Igaz, volt, aki elhúzta a kezét, mondván, hogy csúszik és nyákos, a haltelepítés végén azért nem maradt el a „tök jó volt” összegzés sem.


A nemzetiségi óvodák védelmében

Héregen tartotta ülését szerdán a „Polgármesterek a Falukért” Egyesület, melynek településvezető tagjai ezúttal a nemzetiségi óvodák védelmében emelték fel szavukat. Az egyesület immáron 31 tagtelepülése közül tizenegy működtet nemzetiségi óvodát, melyek fenntartói feladatait a tervek szerint 2013 januárjától az állam venné át.


Iskola: ismerkedési délután

A Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ismerkedési délutánra várja a leendő első osztályos gyerekeket és szüleiket pénteken 15 órától. A pedagógusok játszóházat, kézműves foglalkozást, vetítést, iskolabejárást tartanak az apróságoknak.