65-en érkeztek a hívó szóra

Az őszi ünnepek miatt kevesebb szervezett véradásra nyílik lehetőség, országosan is lecsökkentek a vérkészletek, emiatt hétfőn nagyon várták az önkénteseket a környei Közösségi és Tájházban. A szervezők örömére végül 65-en érkeztek a hívó szóra, majdnem hússzal többen, mint a legutóbbi, júliusi véradás alkalmával, a részvétel az idei legmagasabbnak bizonyult.


Ne adjon esélyt a tolvajoknak!

Halottak Napja közeledtével szinte az egész ország útra kel. Sokan ellátogatnak a temetőkbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről, vagy pedig kihasználva a hosszú hétvégét, kilátogatnak a piacokra, vásárolnak. Ekkor sem szabad azonban megfeledkeznünk értékeink védelméről. Fogadják meg tanácsainkat, hogy ne váljanak tolvajok áldozatává.


Fokozott rendőri jelenlét

Mindenszentek közeledtével gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik mindössze a közeli temetőbe látogatnak ki, a legtöbben ugyanakkor autóba ülnek, s az ország távolabbi részeibe is elutaznak azért, hogy leróják kegyeletüket, s elhelyezzék a megemlékezés és a szeretet virágait. Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak - különösen a november 1-4. közötti hosszú hétvége - az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére.


Márton-nap

A környei Németek Baráti Köre mindenki szeretettel hív és vár a november 3-án, szombaton 15 órakor kezdődő Márton-napi ünnepségre az iskolába. Műsort ad a Környei Német Hagyományőrző Gyermekcsoport, a Várgesztesi Német Nemzetiségi Dalkör, a Szivárvány Tánccsoport, a Környei Német Nemzetiségi Dalkör, a talpalávalóról az Originale Sautanz-musi zenekar gondoskodik.