24 nevező a gyermek horgászversenyen

16gyhorgászverseny24 gyerkőc telepedett ki szombat reggel a környei tó partjára, hogy önállóan, vagy apu, anyu segítségével részt vegyen a Horgász Egyesület által meghirdetett horgászversenyen. A mezőny legfiatalabbja még óvodáskorú volt. A szervezők örömére 11-en képviselték a gyengébb nemet, s mint az eredményhirdetéskor kiderült, nem is akárhogyan.


Becsengettek

18évnyitóMajdnem 300 diák, köztük 45 első osztályos számára kezdődött meg a tanév a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában pénteken az ünnepélyes megnyitóval. A legkisebbek a legnagyobbaktól vehették át az intézmény címerével díszített nyakkendőt, hiszen számukra is elérkezett a perc, amikortól büszkén viselhetik, hirdetve, hogy ők is „kisfaludysok”.


Magyar Népdalkör

Magyar Népdalkör indítását tervezi a környei Művelődési Ház ősztől. Vezetők: Bolemányi Magdolna citera; Bozóné Kucskár Anikó; Schweininger Ilona. Az első találkozásra szeptember 6-án, pénteken 17 órakor várják az érdeklődőket. A magyar népdalkör tervezett összejöveteleinek időpontja: minden péntek 17 – 18 óráig.


PÓTBEIRATKOZÁS A MŰVÉSZETI TAGOZATOKRA!

kisfaludy címerA Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pótbeiratkozást tart a művészeti tagozatának 2013/14-es tanévére. A beiratkozás feltétele: a szülő által aláírt, kitöltött iratkozási lap (oktatási azonosító, TAJ kártya száma is szükséges), valamint a térítési díj befizetése.


Szüreti bál: kedden megbeszélés a Szülői Munkaközösség tagjai és az érdeklődők részére

A szüreti mulatság idén szeptember 21-én vár mindenkit községünkben. A felvonulást követően, este 8 órakor kezdődik a jótékonysági szüreti bál a Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában. A bállal kapcsolatban szeptember 3-án, kedden 18 órakor megbeszélést tartanak az iskola ebédlőjében a Szülői Munkaközösség tagjai részére, de természetesen minden további érdeklődőt szeretettel várnak!