Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

A Környei Katolikus Karitász adománygyűjtésének eredményeként idén mintegy 100 nehéz helyzetben lévő nagycsalád, vagy gyermekét egyedül nevelő, illetve idős ember karácsonyát szépítették meg a falubeliek, kilencen fejenként 35 ezer forintos pénzbeli támogatáshoz is juthatnak. A segíteni tudók és akarók száma szerencsére továbbra sem csökken településünkön, Advent időszakában idén is segítő kezet nyújtottak mindazok, akik átérzik a rászorulók nehéz helyzetét.

Már Advent első vasárnapján is számosan csatlakoztak a Karitász egymillió csillag akciójához. Akkor majdnem 80 ezer forint adomány gyűlt össze az óvoda előtti téren, december 5-én és 6-án pedig idén is sorra érkeztek a Plébánia épületébe a jóérzésű emberek: 90 kilónyi liszt, majdnem ugyanennyi cukor, 82 liter olaj, 70 kiló konzerv, lekvár, 55 kg rizs, 35 kiló tészta, 32 kiló édesség, kekszfélék, 15 liter gyümölcslé, tej, 13 kg szaloncukor, 12 kiló sütési alapanyag, 6 kg tea, kakaó, 2 kg méz, 2,5 kiló bab gyűlt össze, s mellette 19 darab előre, játékokból összeállított csomag is érkezett.

Kissné Ágoston Éva karitásztag idén is megállapíthatta, hogy jelentős mennyiségű az édesség, mintha az emberek megérezték volna, hogy a támogatottak zöme többgyermekes nagycsalád lesz. Az egységes csomagok összeállítását könnyítette az is, hogy idén többen pénzt ajánlottak fel, így az esetleges hiányt vásárlással pótolhatta a szervezet.

Az úgynevezett Krumpliebéd 230 ezer forinttal növelte meg a Karitász jótékonysági keretét, a szerény, ámde ízletes ebédjük árát felajánlók a december 16-ai mise után gyülekeztek a Közösségi és Tájházban, ahol már jó ideje szorgoskodtak a hölgyek. A finom dödölléhez, tócsihoz, hagymás burgonyához, krumplisalátához, burgonyás réteshez, gulyásleveshez ezúttal is Reichnach György biztosította díjtalanul a zöldségalapanyagokat, a falatokat a Méri János által felajánlott szalonnával tették ízletesebbé. A pontosan 54 darab lángos hagyományosan Csík Sándorné keze munkáját dicsérte, ő nemcsak dagasztotta és sütötte a finomságot, de az elkészítéséhez szükséges liszt, olaj mellett a tejfölt és sajtot is ő vásárolta meg.

A Környei Katolikus Karitász a rászorulók, szükséget szenvedők nevében köszönetét fejezi ki mindazok számára, akik évről-évre és egyre növekvő számban segítenek, hogy megkönnyítsék és megszépítsék a krízishelyzetben lévő testvérek ünnepét.

 

Megosztás