A doni hősökre emlékeztünk

A Doni katasztrófában elhunyt áldozatokért ajánlotta fel Bedy Sándor plébános a vasárnap délelőtti szentmise áldozatát a környei katolikus templomban. A mise során elhangzott, hogy a harc mezején az imádságban találtak vigasztalást, még akkor is, ha azt fázva, remegve imádkozták. És akik betegen, sebesülten hazatértek, azoknak is az imádság volt minden támaszuk…

A misét követően a templomkertben lévő Hősi Emlékműnél Vadász Éva, a képviselő-testület Kulturális, Oktatási, Sport és Nemzetiségi Bizottságának elnöke idézte fel a borzalmakat: a második magyar hadsereg 1942/43-as hősies küzdelmét a Szovjetunióbeli Don folyó partján, amely mindörökre történelmünk része marad. A szövetséges német és magyar hadvezetés az elhasználódott, nem megfelelő felszerelést nem pótolta, téli ruha nem érkezett megfelelő mennyiségben… Az orosz tél beköszöntével a hiányosságok egyre súlyosabb problémákat okoztak… Akkor és ott, olyan körülmények között, rendkívüli hősiességnek számított, hogy az erős fagyban, a kimerült és rosszul felszerelt magyar katonák szembeszálltak a sokszoros túlerőben lévő oroszokkal. Elveszett mintegy 100-120 ezer ember, mindössze körülbelül 60 ezer katona tért haza. A Don-kanyar tragédiája nem csak az áldozatok, de sok-sok tízezer magyar, köztük környei családok tragédiája is volt – fogalmazott az elnök, majd a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe előadásában, fájdalmas katonadalban elevenedett meg a lelkek harctéri gyötrelme: Nevemet hiába mondod, könnyedet hiába ontod, harcok mezején, valahol te tőled távol, ott ahol senki sem gyászol, ott halok meg én. Nem lesz egy tenyérnyi föld sem, puszta síromon, elesett katonák teste lesz a vánkosom…

A kincskeresés mindig is foglalkoztatta az embert. Bizonyos értelemben az egész életét kincskereséssel tölti. A „kincsek” között vannak kézzel fogható és szellemi értékek. Aztán eljön a pillanat, és azt látjuk, hogy a korábban csillogó-villogó gazdagság megkopott, lom vált belőle – hangzott el Nagy Péter igehirdetésében. A tiszteletes hangsúlyozta, hogy a kincs Isten országa maga, az evangélium, miszerint úgy szerette Isten ezt a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte… Azoknak a hősöknek mi számított igazi kincsnek? Ott a sárban, fagyban, hóban, miféle kincset kerestek, gyűjtöttek? – tette fel a kérdést, a választ így fogalmazva meg: a szabadság kincsét, a függetlenség kincsét, a szeretet kincsét, hogy onnan hazatérve szeretteiket újra magukhoz szoríthassák és hálát adjanak Istennek, hogy megsegítette, megtartotta őket szeretetében!

A Hősi Emlékműnél az önkormányzat nevében Beke László polgármester és Pákozdi Ferenc alpolgármester, a Német Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Tirhold Kármen elnök és Erl Péter képviselő, valamint pártok, szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet virágait, majd a jelenlévők az örök emlékezés mécseseit. A megemlékezés zárásaként az Il Silenzió csendült fel a hősök tiszteletére.