A katasztrófavédelemmel is ismerkedtek a diákok

Rendhagyó tanítási napon vettek részt a Kisfaludy hét keretében kedden a környei általános iskola diákjai, akik a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület izgalmas és interaktív előadás sorozatának köszönhetően a katasztrófavédelem működésével, tevékenységével is megismerkedhettek, s hallhattak az elmúlt évtized legjelentősebb katasztrófahelyzeteiről.

A végzősök számára Sikrai Attila alezredes, polgári védelmi főfelügyelő mutatta be az alumíniumgyártás folyamatát, valamint az azt kísérő melléktermék okozta vörösiszap katasztrófát, mely Devecser és Kolontár környékét sújtotta 2010 októberében.

A felső tagozatos diákok a Környei Önkéntes Tűzoltósággal ismerkedtek: az ötödikesek számára Bakos Martin és Zink Máté önkéntes beosztott tűzoltók tartottak előadást, s a diákok természetesen nemcsak megismerhették a leggyakrabban használt felszereléseket, de fel is próbálhatták azokat. A hatodikosok számára Popovics Milán szolgálatparancsnok idézte fel a Környén átélt katasztrófákat, s tartott képes beszámolót a szükséges beavatkozásokról. A szolgálatparancsnok szólt a 2010-es árvízről, a 2012-es sárlavináról, s a 2013-as rendkívüli hó helyzetről, amikor a nagymennyiségben lezúduló hó március 15-én reggelre elzárta a falut a külvilágtól. A hatodikosok is megízlelhették a tűzoltás során használt védőruházat, sisak viselésének érzését, a hetedikesek pedig az alpin technika rejtelmeibe nyerhettek bepillantást Bene Zsolt elnök, parancsnok bemutatója során. Ha baj van, a tűzoltókra mindig számíthatnak – rögzült a rendhagyó órákon a diákokban, akik közül többen – a remények szerint – pár esztendő múltán maguk is gyarapítják a Környei Önkéntes Tűzoltóság létszámát.

Fotók: Benedek Csenge (KPÖTE)