A környebányai hölgyeket is köszöntötték

2nőnapVirágokat, süteményeket, poharakat rendeztek a Nyugdíjas Szakszervezet férfi tagjai péntek délután Vértessomlón a Nyugdíjas Székházban, ahol szépen megterített asztalok fogadták a hagyományos Nőnapi köszöntőre érkező somlói, várgesztesi, környebányai hölgyeket.

A vendégekhez megfogalmazott gondolatok előtt Batin József elnök dr. Gál Istvánról szólt, hiszen épp a Nőnapi ünnepségük időpontjában helyezték el Tatabányán, a születésének 70. évfordulójára állíttatott emléktáblánál a kegyelet koszorúit, ezért a vértessomlóiak nem lehettek jelen az eseményen. 6nőnapAz elnök méltatta a Tatabányai Szénbányák egykori, Kossuth-díjas vezérigazgatójának munkásságát, mellyel a szénvagyon feltárása, valamint a széndúsítás és iszapolási eljárás terén szerzett jelentős érdemeket.

A rövid megemlékezés után már a hölgyekhez fordulva folytatta, felidézve az ünnep munkásmozgalmi eredetét, majd Chaplin gondolataival azt kívánta valamennyiük számára, hogy mindig jusson idő… nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje… játszani, mert ez az örök ifjúság titka… szeretetet adni, mert gyógyítja az embert… egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere…

10nőnapA női nem nem más, mint az Isten fénye. Örök szépség, s öröm örökös emléke. Nem létezne a világ a női nem nélkül, hiszen minden érzés a női nemre épül – a környebányai vendégek részéről Svétecz László is verssel köszöntötte a hölgyeket, azt is bevallva, hogy az esztendő többi napján olykor sajnos méltatlanul kevesebb figyelmet kapnak.

Légy büszke arra, hogy nőnek születtél – hangzott el Igó István alpolgármestertől, aki a szerteágazó feladatok kapcsán a nőkre nehezedő terheket, az ő helytállásukat emelte ki a munkában, hivatásban, családban, háztartásban. 15nőnapSajnos sokan már egyedül küzdenek, mert elveszítették a társukat. Róluk még inkább a tisztelet, az elismerés, a becsület és a köszönet hangján kell szólni – fogalmazott, ő is azt kívánva, s egyben üzenve férfi társai számára, hogy a hála és köszönet gondolatai ne csak ezen az egy napon fogalmazódjanak meg a hölgyek felé.

22nőnapA program Bozó Kucskár Anikó vezetésével a környebányaiak zenés műsorával folytatódott, majd a pezsgős koccintás és a virsli feltálalása előtt Batin József megjegyezte: férfiként nem vállalkoztak süteménykészítésre, ezért újabb köszönet illeti a hölgyeket, akik ezúttal is rengeteg finomsággal érkeztek az ünneplésükre.35nőnap