A potsdami geofizikai intézet adatai szerint a rengés epicentruma Környe és Vértessomló között volt

Környén is jelentős riadalmat okozott a szombat esti földrengés, az emberek az utcára szaladtak, találgatva, hogy mi történt. Többen arról számoltak be, hogy tárgyak potyogtak le a polcokról, elindult az asztal, volt, akinél megállt az óra. A kommunikációt nehezítette, hogy akadozott a telefonszolgáltatás, mivel – valószínűleg – egy időpontban rengeteg ember igyekezett elérni a szeretteit, vagy információhoz jutni.

A potsdami geofizikai intézet adatai szerint a rengés a Richter-skála szerint 4,8-es erősségű volt, ami magyarországi viszonylatban erősnek számít, s a rengés epicentruma Környe és Vértessomló között volt. Az MTA GGKI Szeizmológiai Obszervatóriuma és az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a rengés a Richter-skála szerint 4,7-es erősségű volt, a földfelszíntől 10 kilométer mélységben történt 18.41-kor, és 38 másodpercig tartott.

Az eddigi információk szerint Környén komolyabb károkat, személyi sérülést nem okozott a földrengés. Beke László polgármestertől megtudtuk, hogy két kárról van tudomása: a József Attila utcában az egyik háznál csőtörést okozott a rengés, az Alkotmány úton pedig megrepedt egy vályogház fala.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a földrengésben érintett megyék 104-es segélyhívó vonalán szombaton este számos bejelentés érkezett. Elsősorban a Komárom-Esztergom megyében élő magas vérnyomásos és idős, légzési elégtelenséggel küzdő betegek kérték a mentők tanácsait, többen az izgalom miatt ellátásra is szorultak.

Repedések keletkeztek a várgesztesi templom falain, az épületet jelenleg statikus vizsgálja – mondta az MTI-nek Menoni Gabriella polgármester vasárnap. Hozzátette, hogy a nemrégiben felújított templomról több helyen lehullott a vakolat, és komoly repedés jelent meg az épület és a torony találkozásánál. A vasárnap délelőtti misét mindezek ellenére megtartották, de a karzatra nem engedték fel a híveket. A polgármester elmondta, hogy a karzatot mindaddig nem lehet használni, amíg a statikus nem végez a vizsgálatokkal. Jelezte, hogy a településen a faluház épülete is több helyen megrepedt, ám a károk nem olyan súlyosak, mint amelyek a templomon keletkeztek.

Oroszlányban több tucat ember gyűlt össze az utcákon a szombati földrengés alatt. Az emberek megijedtek és kimenekültek házaikból – mondta a Független Hírügynökségnek az önkormányzat sajtóreferense. A rezgés körülbelül 10-15 másodpercig tartott, a lakásban lepotyogtak a tárgyak – számolt be tapasztalatairól Biacsi Viktória. Sérültekről és károkról nem érkezett jelentés. Az eset után néhány percig nem volt áram a településen, és a telefonvonalak sem működtek. Oroszlányban is kisebb károkról érkeztek bejelentések, falrepedésekről, kéményledőlésről számoltak be a város tűzoltói. Személyi sérülésről egyébként országosan sem érkezett bejelentés.

Több ház is megsérült Vértessomlón a szombati földrengésben. Hartdégen József polgármester a Független Hírügynökségnek arról számolt be, hogy főleg a régi házakban keletkezett repedés. Azt mondta: hasonló rezgés még soha nem volt tapasztalható a faluban. Az emberek az utcára szaladtak, a kutyák ugatni kezdtek félelmükben.

Kecskéden is erős lökést éreztek – mondta Grúber Zoltán polgármester. A község elöljárója elmondta, hogy az emberek a házak elé szaladtak. Az eddig látottak alapján nincsenek különösebb károk, legfeljebb apróbb repedéseket vettek észre a házakban.

Tóth László szeizmológus (MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet) az origo-nak elmondta: biztosan lesznek még utórengések. Ezek egyre gyengülnek majd, de az elején még lehetnek a Richter-skála szerint 4-es körüli értékek is. Az utórengések valószínűleg hetekig zajlanak, ennyi ideig tart, amíg megnyugszik a földkéreg.

Az origo-nak a szakember úgy nyilatkozott: kizárható, hogy Magyarországon egy, a szombat estihez hasonló erejű földrengés egy nagyobb földmozgás előrengése legyen.