A szőlő és a bor tisztelete – Szüret a Les-hegyen

Tisztelem a szőlőt és tisztelem a bort. Még gyerekként találkoztam a szőlővel kapcsolatos „kultúrával”. Édesapám úri sofőr volt, és az egész napi ülést kompenzálandó, gondolt egyet és a kicsinek nem mondható kertünket betelepítette szőlővel. Emlékszem micsoda emberfeletti munkával „régálta” (forgatta át) az óriási területet, hogy az alul lévő homok kerüljön a felszínre, amibe aztán a megfelelő fajta csemege és borszőlőt ültethette. Szerette nagyon minden egyes tőkéjét a birodalmának. Tisztelte a szőlőt, kapálta, permetezte, ritkította, metszette fáradhatatlanul. Idősen, betegen is naponta végigsétált a tőkék között, figyelte, hogy nem kapta-e el a peronoszpóra, a betegség a fürtöket.

Így szeptember táján minden fortélyt bevetett a dézsmáló seregélyek ellen; szólt a kolomp, vitte a szél a madárijesztő gyanánt felakasztott rossz kabátok, ingek ujját. Mindig izgatottan várta a szüretet, hogy vajon milyen lesz a mustfok, mennyire volt kegyes az időjárás a szőlőre, mert bizony az emberi munkán túl ez a másik legfontosabb tényezője a jó termésnek. Végül mindig nagyon finom fehér bora volt, hála a gondos munkájának, a szakszerű borkezelésnek. Soha nem indult el borversenyen, és talán 1-2 pohárral ha megivott a saját terméséből, de boldog és büszke volt, amikor elismerően nyilatkoztak a boráról. Ő sajnos már régen nincs közöttünk, de ilyenkor szüret idején visszajönnek a szőlővel kapcsolatos emlékeim a szülői ház kertjéből.

A borászkodás sok embernek szenvedélye, hobbija, szép porták vannak a Les-hegyen az Öreg-hegyben egyaránt. Volt szerencsém szeptember második vasárnapján szüretelni a Horváth Béla által gondozott szőlőben többedmagammal. Fura volt, hogy rajtunk kívül más már nem szedte a szőlőt a hegyen, ami betudható a rendkívüli szárazságnak, a sok napsütötte órának, sietni kellett, mert száradtak, aszalódtak már a szemek. Ennek ellenére jó lett a termés, bizonyára magas a must foka is. Hatásos volt a modern, XXI. századi madárijesztő, szabadalmaztathatja a szőlősgazda, hiszen elhasználódott cd-lemezeket lebegtetett a szél a seregélyek ellen, el is kerülték a domboldalt, nem tudták mire vélni a csillogó fényt a napsugárban. A jó hangulatú szüreten nem csak a szánk, de a kezünk is járt, nem győzték a „puttonyos” fiúk – igaz sajnos már puttony nélkül – a rengeteg szőlőt a hordókba önteni. Felérve a dombtetőre a fáradtságunk elillant az elénk táruló csodálatos panoráma láttán. Bár sokszor megcsodáltuk már, de nem lehet betelni a látvánnyal. A jól végzett munkát meghálálva a gazda és a gazdaasszony finom gulyásra és sajtos kiflire, no meg a tavalyi termésből pár pohárkára invitálta a brigádot. Aztán jöhetett a darálás, a préselés, és karácsony tájékára az is kiderül, hogy mennyire is volt jó évjárat a 2012-es.

Tiszteletet érdemel ez a nedű, sok-sok verejtékes munkának köszönhető, mire egy pohár jófajta bor az asztalunkra kerül. Mert milyen jó is barátaink társaságában beszélgetve, vagy csak magányunkban a pislákoló gyertya lángját nézegetve, lassú kortyokkal ízlelgetve egy-egy decit meginni belőle. Benne van a nyári Nap sugara, rengeteg vitamin, ami miatt gyógyszer is egyben persze mértéket tartva. Öröm, hogy már hazánkban is terjedőben van a kulturált, minőségi borfogyasztás.

Molnárné Varga Katalin