A szülők lájkolták az előadást

Játszom, fészbukozom, csetelek, csak még ezt az egyet megosztom – ismerős szavak, a felnőttek számára mégis néha ismeretlen jelentéssel. A szülő csak azt látja, hogy csemetéje hosszabb-rövidebb ideje ül a számítógép előtt, s az esetek döntő többségében nem is igazán tudja, hogy pontosan mivel is tölti az időt, s rejthet-e veszélyeket a „számítógépezés”. Pretsner Ramóna rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság drogmegelőzési kiemelt főelőadója erről, azaz az internet veszélyeiről tartott előadást szülőknek kedden a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskolában.

Az már az első percekben kiderült, hogy a gyerekek internetezéssel töltött idejét „alul” értékelték a jelenlévők, az előadó meglepő adatokat közölt: a hat év alatti gyerekek 60, a 7-10 évesek több mint 80, míg a felsősök majdnem 100 százaléka netezik heti rendszerességgel. S minthogy a felmérés 2009-ből származik, az arány mára minden bizonnyal még magasabbra emelkedett.

Ez nem baj, ne is tiltsák el őket, viszont korlátozni és szabályozni kell az internetezésüket, ez pedig a szülő felelőssége – folytatta Pretsner Ramóna, előbb azt részletezve, hogy mire használják a felnőttek, s mire a fiatalok a netet, s a tevékenységek milyen veszélyforrásokat tartalmazhatnak.

Az online játékoknál például jellemző az erőszakos tartalom, az állandó játék miatt függőség alakulhat ki, a virtuális világ rabjává válhat a gyerek, s nem mellesleg ilyenkor a számítógép támadható. A játékfüggőség a kapcsolatok beszűküléséhez, iskolakerüléshez, igen súlyos esetben akár öngyilkossághoz, vagy bűncselekmény elkövetéséhez is vezethet.

A mostanság igen népszerű közösségi oldalak is számos veszélyt rejtenek, melyeket a gyerekek igazán fel sem mérnek, szinte gondolkodás nélkül teszik közzé személyes adataikat, s hogy gyarapítsák ismerőseik számát, gyakran jelölnek vissza olyan személyt is, akikkel soha nem találkoztak. Pedig ez sem helyes, mint ahogy azt is át kell gondolni, milyen fotókat, bejegyzéseket tesznek közzé, kikkel, miről chatelnek, az pedig végképp veszélyeket rejthet magában, ha a virtuális ismerős találkozóra hívja a fiatalt.

De nem csak „áldozattá”, bűnelkövetővé is válhatnak a gyerekek, mégpedig úgy, hogy lehet, nem is tudnak róla – hangzott el az interaktív előadás során. Büntetendő például a fájlcserélő programok használata, szoftvereket is csak a szerző engedélyével szabad letölteni, s az üzenőfalon a diáktárs, esetleg tanár becsmérlése is rágalmazásnak, becsületsértésnek minősülhet.

Pretsner Ramóna zárásul kiemelte: a megelőzés érdekében az egyik legfontosabb a szülő által mutatott jó példa. Azt is javasolta, hogy amikor még csak ismerkedik a gyerkőc az internettel, akkor közösen üljenek a géphez, egyébként pedig korlátozzák a géphasználatot. Óvodásoknál javasolt napi 20 percben, alsósoknál fél, felsősöknél egy, középiskolások esetében pedig másfél-két órában maximalizálni.

A témáról érdemes a szülőknek alapos böngészésbe kezdeni, ebben több portál is segítséget nyújt. Ilyen a www.biztonsagosbongeszes.org, a www.kek-vonal.hu, a www.biztonsagosinternet.hu, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság www.internethotline.hu oldalán pedig a hasznos és érdekes információk mellett a világhálón található jogellenes, illetve kiskorúak számára káros tartalmakat is be lehet jelenteni.