Agapé – idén Környe volt a házigazda

agapeAz agapé görög eredetű szó, jelentése: szeretet, vendégség. Az első keresztények közös étkezéseit jelenti, amiket az egyházközséget összekötő szeretet kinyilvánítására és megélésére tartottak. Agapéra gyülekeztek vasárnap a környei Közösségi és Tájházban a település Római Katolikus Egyházközsége, a Háromkirályok Alapítvány, az egyházkerülethez tartozó másik két falu, Várgesztes és Vértessomló gyülekezeteinek képviselői, valamint polgármesterei.

Első alkalommal 13 esztendeje, dr. Kis József világi lelkipásztori munkatárs kezdeményezésére ültek fehér asztalhoz Advent időszakában Várgesztes, Vértessomló és Környe római katolikus közösségének tagjai, hogy egyeztessék programjaikat, s mind jobban megismerjék egymás hitéleti tevékenységét. Az esemény házigazdai stafétáját évente átadják, hiszen minden esztendőben más-más község látja vendégül a híveket.

agape_03dr. Kis József idén betegsége miatt nem tudott részt venni a rendezvényen, ezért a kezdeményezés múltjára rövid köszöntőjében Bedy Sándor plébános tekintett vissza, kiemelve, hogy ezek az alkalmak szolgálják azt a baráti légkört, amire mindnyájunknak szüksége van. Ezeket a találkozókat okosan, jól felhasználni igen nagy kincs számunkra – fogalmazott.

Rising Károlyné, Várgesztes polgármestere egy évvel ezelőtt azt a reményét fejezte ki, hogy béke lesz a falujukban, a vasárnapi agapén pedig örömmel számolt be róla, hogy valóra vált: nincsenek pereskedések, együtt dolgozunk. Köszönöm az egyháznak, Sándor atyának az együttműködő napokat és perceket. Ennél rosszabb évünk ne legyen! – szólt az idei kívánsága.

Vértessomló esetében elmondható, hogy kicsit megújult az egyházközség, megfiatalodott, komoly lendülettel vetették bele magukat a munkába, s ennek már most látszik az eredménye, amit a falu és a magam részéről is csak köszönni tudok – hangzott el Igó István polgármestertől, aki szintén örömét fejezte ki az évenkénti baráti összejövetel kapcsán.

agape_11Nagy szeretettel és odafigyeléssel készültek a környeiek, hogy ugyanolyan színvonalasan lássák vendégül a többieket, ahogy ezt náluk is megtapasztaljuk. A mai kis vendéglátásban ismét benne van az az együttmunkálkodás, ami az élet területén mindenhol jellemző. Az önkormányzatokkal együtt dolgozunk a kistérségben, s ezek a kapcsolatok a településen belül is nagyon jól működnek. Környe példáját véve, a Katolikus Karitász együttműködik a faluval, az egyházzal, a szociális ellátórendszerrel, de ugyanilyen kiváló az együttműködés a Háromkirályok Alapítvánnyal is, s mindezekre méltán lehetünk büszkék – fogalmazott a házigazdák polgármestere. Beke László az idén 150 éves környei templomhoz kapcsolódó ünnepi eseményt is felidézte, amely szintén csak összefogással valósulhatott meg.

A környei Katolikus Karitász is mozgalmas évet tudhat maga mögött. Tíz családnak ajándékoztak vetőmagot, Béres cseppet is osztottak, a nagyböjti gyűjtésből 63 család részére készítettek élelmiszercsomagot, az óvodába 200 joghurtot juttattak el, agape_14májusban hatvan család között 880 kiló almát osztottak szét, s augusztusban 15 gyermeknek biztosítottak beiskoláztatási támogatást – summázott Dr. Árendás József, hozzátéve, hogy az Adventi gyűjtés még előttük áll, de tavaly nagyon szépen sikerült, hiszen 80 család kaphatott Karácsony előtt tartós élelmiszerekből összeállított csomagot, s tíz embert támogattak fejenként 25 ezer forinttal.

A karitatív feladatellátásért mondott köszönetet Horváth Boldizsár, a Környei Római Katolikus Egyházközség Képviselőtestületének elnöke, aki a karitász öt tagja, Kissné Ágoston Éva, Pankotai Mihályné, Rácz Mátyásné, Budaházi Jánosné és Dr. Árendás József áldozatos munkáját apró ajándékokkal hálálta meg.

Az Agapé további részében Tremmel Kata és Popovics Milán adott képes ízelítőt a három település egyházi, illetve közös szervezésű rendezvényeiből, valamint az ifjúsági hitéletből, melynek egyik legfontosabb pillére, hogy megismertessék egymással a különböző településeken élő gyermekeket, s biztosítsák számukra a lehetőséget a kapcsolattartásra.