Agapé Környén

agapé9Az agapé görög eredetű szó, jelentése: szeretet, vendégség. Az első keresztények közös étkezéseit jelenti, amiket az egyházközséget (gyülekezetet) összekötő szeretet kinyilvánítására és megélésére tartottak. Agapéra várta Bedy Sándor plébános és a Környei Római Katolikus Egyházközség szombaton az egyházkerülethez tartozó másik két település, Várgesztes és Vértessomló gyülekezetének képviselőit.

A vendéglátók már koradélután díszítették az asztalokat az iskolában, hogy érkezésükkor minden készen várja a vendégeket. A kerületben régi hagyomány, hogy évente más-más közösség látja agapéra a többieket, így került most a sor Környére. A jeles esemény célja, hogy egyeztessék programjaikat, mind jobban megismerjék egymás hitéleti tevékenységét, de ezt nemcsak a szombati együttlét szolgálta, hiszen rendszeresen részt vesznek egymás eseményein, ünnepein.

agapé11A megjelenteket – akik között jelen volt Menoni Gabriella gesztesi, Hartdégen József somlói és Beke László környei polgármester is – Bedy Sándor köszöntötte, aki hangsúlyozta: szívmelengető érzés évente találkozni egymással, közösen megbeszélni az egyházközségek életének eseményeit, problémáit. Jó ilyenkor kicsit elgondolkodni, mennyi munka van a hívek mögött, amiknek mindenkori alapját az összefogás adja – fogalmazott.

Beke László elsőként felidézte, hogy immár második alkalommal köszönthetik Környén a környező települések egyházközségeinek híveit.

Számomra sok arc ismerős itt, hiszen legyen szó a somlói búcsúról, a nemzetiségi misékről, eseményekről, a környei sörfesztiválról, vagy egyéb kulturális programról, találkozunk agapé13egymással, megszólítjuk egymást, és ez jó – mondta a község vezetője, aki kitért arra is, hogy az egyházzal való kiváló együttműködésnek köszönhető az is, hogy az új óvoda előtti tér kialakítása zökkenőmentesen sikerült.

Menoni Gabriella és Hartdégen József üdvözlő gondolatait követően a jelenlévők Bálint András rövid, de pazar kameramozgásával lenyűgöző képi világot felvillantó filmjét tekintették meg Környéről, majd Popovics Milán prezentációja során megismerkedhettek a helyi hívők közösségének ez évi tevékenységével, jövő évi terveivel.

A délután további részében már a kötetlen beszélgetések, a közös élmények felidézése következett a fehér asztalok mellett.

agapé1 agapé3 agapé4 agapé5 agapé6 agapé8 agapé10 agapé12 agapé14 agapé15 agapé16agapé17