Államalapító Szent István ünnepe Környebányán és Környén

Augusztus 19-én, hétfőn Környebányán, kedden pedig Környén tisztelgünk államalapító Szent István emléke előtt. Mindkét ünnepi esemény 17 órakor kezdődik.

Augusztus 19-én, hétfőn 17 órától Környebányán a Hősi Emlékműnél vár mindenkit az ünnepi megemlékezés és koszorúzás, majd 18 órától ünnepi műsor, gulyásparti és utcabál az Erdei Iskolában.

Másnap, augusztus 20-án, kedden 17 órakor a Millecentenáriumi Emlékparkban kezdődik Környe Község Önkormányzatának államalapító királyunk, Szent István tiszteletére rendezett ünnepsége. Az „Árpád Emlékmű”-nél ünnepi beszédet mond Beke László polgármester, az új kenyeret Bedy Sándor plébános szenteli és Nagy Péter tiszteletes áldja meg, s hagyományosan kitüntető címek átadására is sor kerül.

A programot a Német Nemzetiségi Dalkör előadása színesíti, majd a sportpályán gulyásparti és utcabál várja a vendégeket a Tarjáni Csibészek zenekarral. Az augusztus 20-ai, környei ünnepi eseményt tűzijáték zárja este 9 órakor. augusztus_20_2013_plakát