Ami és Cseresznye a környei Gyereknapon

Bár a zord időjárás az eredetileg tervezett helyszínről, a II-es óvoda udvaráról a Művelődési Házba űzte a környei Gyereknap résztvevőit szombat délután, az „esőhelyszínen” sem panaszkodhattak a gyerkőcök.

A kicsiket a Vackor Óvoda óvodapedagógusainak köszönhetően számtalan kézműves és kreatív foglalatoskodás várta: sorra készültek a pillangók, az origami méhecskék, fűzött gyöngy karkötők és papír ügyességi játékok. Aki úgy gondolta hennát készíttethetett, vagy akár kedvére kalapálhatta a szögeket a fába, s aki megéhezett a sok tennivaló közepette, az válogathatott a csoki krémes, tejfölös, vagy lekváros lepény között.

A kicsik azonban akkor lendültek be igazán, amikor megérkezett Ami és Cseresznye, azaz a két bohóc, akikről pillanatok alatt kiderült, hogy nemcsak viccesek, de még varázsolni is tudnak. Sőt, a kis vendégeket arról is meggyőzték, hogy nekik is van varázserejük, hiszen – mint mondta Ami – minden gyerek el tudja tüntetni a csokoládét.

A két vidám bohóc persze igazi varázslatokkal is elbűvölte az aprótalpúakat, akik amint bemelegedtek, egymást túllicitálva jelentkeztek az újabb és újabb feladatok végrehajtásához, hogy a nap végén elmondhassák, varázslatos gyereknap részesei voltak.