Autómentes nap

1automentesA tavalyi fogvacogtató hideghez képest idén kellemes őszi napsütés fogadta szeptember 20-án, az autómentes napon a kerékpárral vagy gyalog iskolába érkezőket Környén, mégis kevesebb diák csatlakozott a kezdeményezéshez, ami előtt a pedagógusok kissé értetlenül állnak. Mindezek mellett természetesen nem maradt el azon diákok jutalma, akik komolyan vették a felhívást és kerekeztek, sétáltak. Az intézményben a részvételi arány alapján rangsorolták az osztályokat, s kedden derült ki, hogy kik bizonyultak a legaktívabbnak. A 3.a, 3.b, 5.a és a 7.a képviselői vehették át az első helyezetteknek járó oklevelet, miután az osztályok valamennyi tagja autómentesen közlekedett 20-án. Második helyezést ért el a 8.a, harmadikat pedig a 6.a és a 6.b.

Az oklevélhez immáron hagyományosan egy-egy müzli szelet is dukált a helyezéseket elérő diákoknak, az egészséges nassolni valót az önkormányzat ajánlotta fel.

2automentesAz intézmény ezúton köszöni Környe Község képviselő-testületének erkölcsi és anyagi támogatását, amellyel hozzájárulnak az ökoiskola program sikeres folytatásához.

Az iskola azon szülők segítését is köszöni, akik vállalták, hogy gyermeküket gyalog vagy kerékpárral kísérik el, hozzájárulva az osztályok eredményességéhez, s nem utolsó sorban a program, az egészséges életmód népszerűsítéséhez.

3automentes 4automentes 5automentes 6automentes 7automentes 8automentes