Baba-börze

Rengeteg megunt, de még szép, olykor szinte alig használt ruha, kiscipő, játék, mesekönyv, rajzeszköz, s mindenféle, a gyereknevelés mindennapjaihoz tartozó „kellék” sorakozott az asztalokon szombat délelőtt a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskolában, az Észak-Dunántúli Ifjak Egyesület (ÉDI) által szervezett első Baba-börzén.

A programra több mint húsz szülő, s nagyjából ugyanennyi gyermek érkezett, hiszen a szervezet önkéntesei arról is gondoskodtak, hogy a lurkók se unatkozzanak. Őket játszóház várta, rajzolhattak, társasozhattak, s bár a szeszélyes áprilisi időjárás miatt az udvarra tervezett mozgós játékok elmaradtak, a kicsik láthatóan rendkívül jól érezték magukat.

A kínálat tehát minden tekintetben bőségesnek bizonyult, a keresletről azonban nem mondható el ugyanez. Bár érkeztek vásárlók, zömmel az „árusok” csereberéltek egymás között, s a portékák jelentős hányada nem lelt új gazdára. Pedig a kisgyermekes családok a bolti áraknál lényegesen jutányosabb összegért, párszáz forintokért juthattak volna a gyermekruhákhoz, játékokhoz és egyéb kiegészítőkhöz.

Az egyesület tagjai mindenesetre nem „adják fel”, s már azt tervezik, hogy szeptemberben ismét nekifutnak a Baba-börzének, hiszen a programmal a kínálat-kereslet egymásra találása esetén valóban mindenki jól járhat. Az ÉDI egyébként most először szervezett programot Környén, s azt is tervezik, hogy május végén gyereknap alkalmából is visszatérnek a községbe.

A mostani, környei Baba-börzét az Önkéntes Fiatalok Napjára (Global Youth Service Day) is regisztrálták, így a tagok idén már ötödször lehettek részesei annak a nemzetközi kezdeményezésnek, mely április közepén világszerte több millió önkéntes fiatalt mozgat meg.