A bányászokért kondult meg a harang

bányásznapHagyomány Környebányán, hogy az ünnepek alkalmával pontban 17 órakor kondul meg a harang a Hősi Emlékmű mellett. Vasárnap a széncsaták hőseiért szólt a harang az emlékezők és a várgesztesi, vértessomlói nyugdíjasok jelenlétében.
Öt évvel ezelőtt Vértessomló, Várgesztes, Mór, Pusztavám, Oroszlány és Környebánya bányászszervezetei arra szövetkeztek, hogy megőrizzék a mára megszűnt szakma hagyományait, összegyűjtsék azokat a még rendelkezésre álló emlékeket, tárgyakat, amelyek lehet, 10-15 esztendő múltával eltűnnének, feledésbe merülnének. A települések ekkortól hajtanak fejet minden évben más-más helyszínen Bányásznap alkalmából.
bányásznap_03Jó szerencsét! Köszöntötte az egybegyűlteket Svétecz László, hozzátéve, hogy az országban számos helyen sajnos már csak hagyományápolásként hangzik el ez a két szó, amely eredendően valóban szerencsét kívánt az embert próbáló munkát végző bányászok számára. Ezen a napon emlékezünk azokra a tatabányai bányászokra, akikkel 1919. szeptember 6-án csendőrsortűz végzett. Ennek emlékére született 1950-ben a határozat, amely szeptember első vasárnapját a bányászat, a bányászatban dolgozók nagy áldozatokat követelő munkájának ünnepnapjává nyilvánította. Emlékezzünk azokra a bányászokra, akik annak idején ideszegődtek Környebányára Felvidékről, Borsodból, Szabolcsból abban a reményben, hogy kis tőkét összegyűjtögetve majd hazatérnek. De végül soha nem mentek el innen, itt nyugszanak. Tisztelettel kell adóznunk feléjük és hozzátartozóik felé is – fogalmazott a képviselő.
bányásznap_10Jó érzés látni, hogy hazánk több mint 800 településével együtt Környebányán is őrzik a bányászat emlékeit, pedig már csak Márkushegyen található államilag támogatott termelés – hangzott el Torma Lajostól. A Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségének elnökségi tagja a szervezet ezzel kapcsolatos álláspontját is ismertette: mi azt gondoljuk, hogy a feltárt szénvagyont, amely több mint 300 évre elegendő, kellő módon ki kell használni, ki kell aknázni. Vannak olyan területek, ahol nem lehet azonnal, de később egy technológiai fejlesztés kapcsán igen. Nem vitatjuk, hogy szükség van az atomenergiára is, de vannak szenes, vizes bányáink, amelyeknek lehetőséget kell kapniuk. Márkushegy esetében szeretnénk elérni, hogy 2015-ben is működhessen még egy kicsit a bánya – ismertette Torma Lajos.
A vasárnapi ünnepséget a helyi fiatalok, gyerekek, felnőttek versei, dalai tették emlékezetesebbé, majd a jelenlévők hagyományosan a Hősi Emlékműnél helyezték el a kegyelet, tisztelet és emlékezés virágait.

bányásznap_02bányásznap_05 bányásznap_06 bányásznap_07 bányásznap_08 bányásznap_09 bányásznap_11 bányásznap_12 bányásznap_13 bányásznap_14 bányásznap_15bányásznap_16