A betörő a jó biztonságtechnika mellett a figyelő szomszédot utálja a legjobban…

1vagyonvédelmiTúlzás lenne azt állítani, hogy felfokozott érdeklődés kísérte a Friedrich Gyula képviselő által szervezett kedd esti vagyonvédelmi lakossági fórumot, s bár Környén valóban csökkent tavaly a bűncselekmények száma, senki sem dőlhet hátra megnyugodva, mondván, ő nem válhat áldozattá.

54 bűncselekményt regisztráltak az eltelt évben községünkben, míg 2012-ben 119-et, így a csökkenés meghaladja az 50%-ot. A rendőrség 9 alkalommal folytatott eljárást lakásbetörés, egyszer pedig gépkocsi feltörése miatt – ezek a számok a képviselő-testület májusi ülésén hangoztak el, ahol a tatabányai rendőrkapitányság beszámolójából az is kiderült, hogy Környén az eltelt 5 évben nem volt olyan alacsony a bűncselekmények száma, mint tavaly.

A község bűnügyi térképének ismertetésével kezdte Csonkáné Huszár Anita, a megyei rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője is a kedd esti lakossági fórumot, s a családias hangulat láttán ugyanazzal a megállapítással, mint tavaly: az emberek sajnos nem fordítanak elegendő figyelmet a bűnmegelőzésre. Sokan még ma is úgy gondolják, hogy hozzá nem törnek be, mert nincsenek értékei, s hogy a bűnözők rendre éjjel érkeznek, amikor otthon tartózkodik…

2vagyonvédelmiS bár Környén valóban csökkenő tendenciát mutat a bűncselekmények száma, a bajt jobb megelőzni. Országszerte követnek el az idősek sérelmére tipikus bűncselekményeket, amikor rendre a hiszékenységet, segítőkészséget és a gyanútlanságot használják ki. Gyakran előfordul, hogy valamely szolgáltató munkatársának adják ki magukat, vagy valamilyen terméket árulva, esetleg segítséget kérve jutnak be a házba, s élnek vissza a tulajdonos figyelmetlenségével. Előszeretettel alkalmazzák az ún. unoka-trükköt, amikor a nagyszülő kétségbeesett telefonhívást kap az „unokájától”, aki valamilyen szorult helyzetre hivatkozva pénzt kér, s elküldi érte a „barátját”.

Vajon honnan tudja az elkövető, hogy valakinek van unokája, s honnan ismeri még a nevét is? – tette fel a kérdést az osztályvezető, s természetesen a választ is megosztotta a jelenlévőkkel: az idősebbek hajlamosak bizalmas, családi információkat is megosztani idegenekkel. Azt kérte, hogy legyenek gyanakvóak! Így idegent se engedjenek be soha a házba, s ha hivatalos személynek adja ki magát, mindig kérjék el az igazolványát! Ha mégis bejut, akkor az értékek mindig legyenek elzárva!

3vagyonvédelmiAz előadó a betöréses lopások leggyakoribb módszereit is ismertette, s azt a bizonyos „5 perces” szabályt, ami alapján az elkövetők ténykednek. Lehet, hogy nem minden betörés előzhető meg, a dolguk viszont megnehezíthető, ha a megfelelő védelemmel látjuk el az otthonunkat. A betörő ugyanis mindig terepszemlézik, s akkor kockáztat merészebben, ha úgy ítéli meg, hogy 5 perc alatt feltűnés nélkül bejut az épületbe. Ezért fontos, hogy például a kerítést ne lehessen átmászni, be lehessen rajta látni az udvarba, a kerti növényzet se legyen sűrű, mert tökéletes búvóhelyet biztosít, ha két bejárattal rendelkezik a ház, akkor mindkettőt ugyanolyan védelemmel kell ellátni, s szereltessünk fel riasztót. Arra is ügyeljünk, hogy titulus, vagy családi állapotra utaló jelzés ne szerepeljen a névtáblán, hiszen az alapján is lehet következtetni az anyagi helyzetre, vagy arra, hogy a tulajdonos egyedül él – sorolta a tanácsokat. (A teljes előadás itt tekinthető meg: Lakossági fórum [Kompatibilitási mód] )

Az is elhangzott, hogy a rendőrség új kezdeményezésként elindította a „Szemfüles Szomszédok” programot. A pályázatot áprilisban írták ki lakóközösségek részére azzal a céllal, hogy az egymás mellett élők jobban megismerjék és segítsék egymást. A program logójával matricát is készítettek, melyeket jól látható helyeken ragasztottak ki a házakra, kerítésekre. Hiszen – ahogy fogalmazott – a betörő a jó biztonságtechnika mellett a figyelő szomszédot utálja a legjobban…