Bronzérmes környei körte

2006 óta vesz részt különböző gasztrokulturális megmérettetéseken a környei Méri János, hogy bizonyítsa: házi pálinkái a szakavatatottak érzékszervi próbáját is kiállják. A kitartás meghozta eredményét, idén körtepálinkáját a Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Versenyen bronzminősítéssel jutalmazta a 25 tagú, nemzetközi zsűri.

Az I. Pálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Világ Kupa és ezen belül a XX. Magyar Országos Pálinka- és Törkölypálinka, Gyümölcs- és Borpárlat Verseny nyilvános érzékszervi zsűrizése már április 2-án megkezdődött Gyulán, s bizony nem kis feladat várt a magyar, osztrák, ukrán, román és szerb szakemberekre, hiszen a nemes versengésre számos országból 1 120 minta érkezett. Ez rekordnevezésnek számított, tavaly ugyanis „csupán” mintegy 800 pálinka gazdája várta izgatottan az ítészek véleményét.

A világ egyik legnagyobb gyümölcspárlat-versenyének láza ezúttal egészen a XII. Kisüsti Pálinka Fesztivál időpontjáig, a hétvégéig tartott, ekkor derült ki ugyanis, hogy a minták közül melyek bizonyultak érdemesnek minősítésre, s hogy az aranyosan, ezüstösen, vagy bronzosan csillog?

A környei gazda mostantól tehát büszkélkedhet körtepálinkájával, s vele együtt a megyéből ugyanezt mondhatja el magáról a bábolnai Márkus József, aki Irsai Olivér szőlő, valamint a tatai Móró István, aki fekete ribizli párlatával érdemelte ki a bronzminősítést.