Cirkuszoltak az ovisok

cirkusz_02Percekig zengett a Vackor Óvoda és Bölcsőde tornaterme az újrázást követelő „vissza! vissza!” skandálástól és vastapstól péntek délelőtt, miután a tisztelt nagyérdeműt nem mindennapi attrakciókkal lepte meg a Nyuszi csoport. A gyerekek és óvodapedagógusaik a Szivárvány Cirkusz előadására invitálták társaikat, akik izgatottan várták már az oroszlánok, bűvészek, artisták színre lépését.

Minden egyes csoport minden egyes napja bolondozással telt a héten az oviban, hiszen hagyományosan így várják a farsangi mulatságot. Idén azonban első alkalommal közös mulatsággal zárták a „bulis, bolondos” hetet: a Nyuszi csoport parádés cirkuszi mutatványokkal kápráztatott el mindenkit.

cirkusz_06A gyerekek mintha valóban porondra születtek volna: Mira, a bájos kisbohóc lépten-nyomon a manézs körül settenkedett, Lilla zsonglőr két hullahopp karikával ügyeskedett, Bálint bohóc rollerezett és hihetetlen hajlékonyságát is megcsodálhatta a közönség, majd érkezett Viktor, a világ legerősebb embere, aki nemcsak szigorú tekintetével parancsolt tiszteletet, hiszen a svédacél láncot játszi könnyedséggel tépte szét a mellkasán.

cirkusz_15Hangos moraj hallatszott a vendégek soraiból, amikor kiderült, hogy félelmetes afrikai oroszlánok következnek, de szerencsére Bendi, az idomár féken tartotta őket. A vadállatokat újabb izgalmas percek követték Dorina és Kitti, a levegő utánozhatatlan csillagainak, a két kötéltáncosnak köszönhetően, később pedig Marci adott ízelítőt abból, milyen tanulékony és kedves állatok a fókák.

cirkusz_26De ügyes! – ámult el egy kisfiú Erik mutatványai végén, ami nem is csoda, hiszen a művészetével Amerikában is hírnevet szerző zsonglőr egyszerre két tányért is a levegőben tartott. Nemcsak az egyensúlyozó művész produkcióját, de Péter kígyóbűvölő furulyaszavát sem zavarta meg még pisszenés sem, hiszen a gyerkőcök is tudják, hogy a kígyó igen veszélyes. A sziszegős hüllőt sokkal kedvesebb állatok váltották a porondon: idomított kutyusok Dalma és Lili művésznők irányításával, majd Ádám bűvész segédje, cirkusz_31Zsóka közreműködésével varázsolt nyulat, virágot a cilinderéből, végül pedig Krisztina és Kiara műlovarnők léptek színre gyönyörű, kecses mozgású lovaikkal.

A Szivárvány Cirkusz a finálé és vastaps után „szedte a sátorfáját”, de csak kis időre, hiszen hétfőn délután 4 órakor ismét elvarázsolják a nagyérdeműt, akkor a szülőket, nagyszülőket.

1nyuszikendőDe nemcsak a Nyuszi csoport tagjai készülődtek és ajándékoztak, őket is várta meglepetés a napokban: mindenkit egy-egy nyuszis kendőcske, amit a cirkuszi előadás után büszkén viseltek. Az óvodapedagógusok ezúton köszönik a szülők hozzájárulását a kendők elkészítéséhez és Andor Ildikó segítségét!

cirkusz cirkusz_03 cirkusz_04 cirkusz_05 cirkusz_07 cirkusz_08 cirkusz_09 cirkusz_10 cirkusz_11 cirkusz_12 cirkusz_13 cirkusz_14 cirkusz_17 cirkusz_18 cirkusz_19 cirkusz_20 cirkusz_21 cirkusz_22 cirkusz_23 cirkusz_24 cirkusz_25 cirkusz_27 cirkusz_28 cirkusz_29 cirkusz_30 cirkusz_32 cirkusz_33 cirkusz_34 cirkusz_35 cirkusz_36 cirkusz_37 cirkusz_38 cirkusz_39 cirkusz_40