Diabétesz Világnapi ünnep Környén

1diabetes2009 után ismét Környét érte az a megtiszteltetés, hogy a Diabétesz Világnap alkalmából vendégül láthatta a megyében működő Cukorbetegek Klubjainak képviselőit. Szombaton hat településről, Esztergomból, Tatáról, Tatabányáról, Tardosról, Nyergesújfaluról és helyből érkeztek a környei általános iskola ebédlőjébe, ahol a házigazdák képviseletében Handlné Wiszt Terézia klubvezető köszöntötte a vendégeket.

A Cukorbetegek Klubja 1996-ban alakult meg Környén 80 fővel, s annak ellenére, hogy a cukorbetegséggel küzdők száma nőtt a faluban, a taglétszám mára jelentősen lecsökkent. 3diabetesA foglalkozásokat rendszeresen 15-en látogatják, pedig ezen alkalmakkor a távolmaradók is hasznos tanácsokat kaphatnának betegségükkel, életmódjukkal kapcsolatban a meghívott szakelőadóktól – ez is elhangzott köszöntőjében, s a vezető reményét fejezte ki, hogy a község cukorbetegei a megyei szintű rendezvény kapcsán is jobban megismerik a klubot, mind többen látogatják majd összejöveteleiket, s jutnak mind több hasznos információhoz.

12diabetesA gondolatot folytatva Beke László polgármester a klub, mint közösség gyógyító erejét emelte ki: ez lehet az a hely, ahol a hasonló problémákat megbeszélhetik a tagok, de még ennél is fontosabb, hogy ez az a hely, ahol egymástól elleshetik a problémákra a megoldásokat, erősítve ezzel egymást, illetve segítve azt, hogy betegségük minél kevésbé legyen korlátozó tényező a mindennapi életben. Mert egy ilyen közösség tagjaként lehetőségük van az életviteli tapasztalatok kicserélésére, közös programok szervezésére, vagy akár nagyon jó és hasznos receptek cserélésére is – fogalmazott, valamennyi jelenlévő számára azt kívánva, hogy érezzék jól magukat Környén, s hogy a rendezvény tapasztalatai, élményei járuljanak hozzá, hogy a cukorbetegségük ellenére is még sokáig élhessenek teljes életet.

Ehhez nyújtottak segítséget a rendezvény előadói is – Dr. Békefi Dezsőné, Dr. Lázár Mónika, Péli Réka – akiktől az otthoni vércukormérés fontosságáról, a diabéteszes láb ápolásáról, megfelelő cipőhasználatról, valamint a diéta és étrend kiegészítőkről hallhattak a jelenlévők.

14diabetesA Dr. Dombi János Péter által 1994-ben létrehozott, a Jövőért Hematológiai Alapítvány 2008-ban alapította meg a Kassay-Farkas Sándor Diabetológiai Díjat. A diabetikus főorvosról elnevezett díj bronz emlékérmét annak idején Szunyogh László szobrászművész készítette el, s napjainkig tízen vehették át a Diabétesz Világnap alkalmából – ismertette az ünnepségen az idei díjazott személyének méltatása előtt az orvos-igazgató. A kuratórium elnöke hangsúlyozta, hogy a díjra javasolt személy kapcsán az igenlő döntés egybehangzóan született meg.

A Dr. Kassay-Farkas Sándor Díjat idén 24diabetesMilu Józsefné vehette át, aki a megalakulása, azaz 1997 óta vezeti a Cukorbetegek Nyergesújfalui Klubját, s már ekkor csatlakoztak a megyei egyesülethez. Milu Józsefné nyugdíjba vonulása előtt évekig munkavédelmi előadóként dolgozott, így közvetlen egészségüggyel foglalkozott és ma is az egészséges életmódra nevelés érdekében ténykedik. Szervezi, mozgatja a nyergesújfalui klub életét, s a gazdasági feladatokat is ellátja. Az évek során több pályázaton nyert, több alkalommal szervezte meg a Megyei Diabétesz Világnapi ünnepséget. 2008-ban olyan szokatlan logisztikai akcióban is komoly szerepet vállalt, mint egy teherautónyi liszt és száraztészta adomány utaztatása és szétosztása a rászorulók között. Volt olyan év, amikor a tagok tüdőgyulladás elleni vakcinájának kifizetéséhez szerzett támogatást.

A szombati eseményen hagyományosan a településeken működő egyesületekért végzett munkát is megköszönték. Elismerő serleget vehetett át Esztergomból Balázs Szilárd, Tatáról Bankó Róbert, Tardosról Dr. Zsótér Andor, Nyergesújfaluról Szadoczki Istvánné, 33diabetesTatabányáról Tóth Ferencné, valamint Környéről Ferge Jánosné. Ferge Jánosné, Erzsi alapító tagja volt az 1996-ban megalakult környei klubnak. Ma már ő az egyetlen, aki a klub létrejötte óta rendszeresen vesz részt a foglalkozásokon, találkozókon, megyei rendezvényeken. A serleg átadásakor Handlné Wiszt Terézia a teljes tagság nevében kívánta, hogy eddigi lelkesedését és aktivitását őrizze meg továbbra is.

2diabetes4diabetes 5diabetes 6diabetes 7diabetes 8diabetes 9diabetes 10diabetes 13diabetes 14diabetes 15diabetes 16diabetes 17diabetes 18diabetes 19diabetes 20diabetes 21diabetes 22diabetes 23diabetes 24diabetes 30diabetes 31diabetes 34diabetes 35diabetes 41diabetes 44diabetes48diabetes