Egészségnap Környén – félszázan vettek részt

Talán a tavaszi kerti munkák okozhatták, hogy Környe lélekszámához mérten csekélynek nevezhető az a részvétel, ami az első egészségnapot jellemezte szombaton. A tatabányai Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ által szervezett programra közel ötvenen látogattak el.

Pontosan 47-en éltek a lehetőséggel szombaton, hogy – a többi között – díjtalanul vehessenek részt a különböző szűréseken, kérjenek életviteli, táplálkozási tanácsot, ízleljék meg a szívbarát falatokat, ismerkedjenek meg a Bach virágterápiával, az egészséges csokoládéval, s még sorolhatnánk, mi minden várta az egészséges életmód tudatának kialakítása, erősítése érdekében a környeieket.

Dr. Árendás József az alternatív gyógymódokról tartott előadást, „bemelegítésként” igen érzékletes statisztikával kezdve. Az ezer fős halállistán Magyarország 177-el a 90. helyen áll, s még Albánia is megelőz minket. Ez alapján az orvos szerint joggal merül fel a kérdés, hogy egészségügyről, vagy betegségügyről kell beszélni? Előadásában szólt a megelőzés hiányáról, az adminisztrációs terhek aránytalan növekedéséről, a finanszírozási gondokról, a szakemberek elvándorlásáról, az állandósuló stresszről, s a súlyosbodó szegénységről. Azt is kiemelte, hogy véleménye szerint csak holisztikus szemlélettel lehet gyógyítani, amely az embert egésznek tekinti, nem kezeli külön a testet és a lelket. A nyugati és kínai orvostudomány összehasonlításából kiderült, hogy míg a nyugati mérési eredményekkel, adatokkal dolgozik, s szervet kezel, addig a kínai minden körülményt, klímát, táplálkozást, szociális állapotot, előzményt számba vesz, s nem szervi, hanem energetikai eltérést keres. Talán sokak számára meglepő, de a nyelvünk felülete is igencsak árulkodó, ezt a háziorvos számtalan fotóval illusztrálta, alátámasztva, hogy a kínai orvosok miért vetik elsőként górcső alá a beteg nyelvét, s pulzusát.

A gyógynövények közül a medvehagymára is felhívta a figyelmet, melyet gyógyhatása miatt a szervezet kéményseprőjeként is emlegetnek, s számtalan módon fel lehet használni. Az egyik változatát, a medvehagymás pogácsát Wiszt Klára asszisztensnek köszönhetően a jelenlévők is megízlelhették.