Elköszöntek a környebányai hívek Szemeti Ferenctől

Aktív református lelkipásztori minőségében utolsó alkalommal kondította meg a harangot, s tartott istentiszteletet vasárnap délután a környebányai Ökumenikus Imaházban Szemeti Ferenc, azt viszont ígérte, hogy továbbra is ellátogat a településrészre, s ha utódját helyettesíteni kell, akkor is számíthatnak igehirdetésére.

A tiszteletest Bozóné Kucskár Anikó szívhez szóló népdalokkal, Fehér László pedig Reményik Sándor „Templom és iskola” című versével búcsúztatta, a hívek pedig könnyeikkel küszködve köszönték meg Szemeti Ferenc és felesége több mint két évtizedes szolgálatát.

Svétecz László önkormányzati képviselő a kezdeteket idézte fel, amikor a községrészre nem volt jellemző a hitélet, majd 1990 őszét, amikor felmerült benne a karácsonyi igehirdetés gondolata. Szemeti Ferenc akkor az első hívó szóra érkezett, s ő volt az, aki elsőként karolta fel az Ökumenikus Imaház létesítésére irányuló kezdeményezést is, majd pedig tartott istentiszteletet az eltelt közel 22 esztendőben heti egy alkalommal.

A munkássága eredményeként ez a 22 év megőrizte ezt a kis gyülekezetet, ezért az egész lakóközösség nevében mondok köszönetet, hiszen a tiszteletes úrra és feleségére, Terikére mindig számíthattunk: hóban, fagyban, sárban, esőben, mindig jöttek – hangzottak el a hála gondolatai a képviselőtől.