Elmaradt az Orbán-napi vesszőzés

Bár Bella Sándor Les-hegyi szőlősgazda szerint a tavalyi termés miatt jócskán rászolgált, mivel idén május 25-én sütött a nap, nem vesszőzte meg, hanem borral öntözte a Szent Orbán Szobrot vasárnap délután.

Községünkben 1996 óta ünneplik Orbán napját a Les-hegyi szőlősgazdák kezdeményezésére, akkor készült el a szobor is, bízva abban, hogy Szent Orbán megvédi a termésüket. Bella Sándor úgy vélte, hogy tavaly ezt bizony elmulasztotta a Szent, de reményét fejezte ki, hogy idén másként lesz. A szőlősgazda a vasárnapi ünnepségen azt is bejelentette: a Les-hegyiek jövőre borversenyre hívják ki a község más területein gazdálkodókat, így 2012-ben már nem csak a hagyományos borkínálásra, hanem a pincék féltve őrzött kincseinek minősítésére is sor kerül.

Az ünnepségen a helyiek mellett a két testvértelepülésről, Biedenkopfból és Steffenbergből érkező vendégek is vastapssal jutalmazták a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyerekcsoport, az általános iskola néptánc tagozatának alsós diákjai, valamint a Német Nemzetiségi Dalkör műsorát, majd következett a megszokott vendéglátás pogácsával, s természetesen pincehideg, zamatos borral.