Elsősegélynyújtás gyermekünknek

1elsősegélyÁprilis végén jöttek össze első alkalommal a környei Művelődési Házban Jenei Zita kezdeményezésére a kismamaklub tagjai, hogy hétfőnként 17 órától véleményt, tapasztalatot cseréljenek például a váradósságról, az újszülött gondozásáról, szoptatásról, a csecsemő fejlődéséről, gyerekbetegségekről. Május 19-én Németh Tamás mentőtiszt arról tartott előadást, mit kell tenni a leggyakoribb gyermekkori balesetek esetén.

„Bármikor találkozhatunk olyan helyzetekkel, mikor elsősegélyt kell nyújtanunk. Főként kisgyerekeknél fordulhat ez elő gyakran, hiszen mindent a szájukba vesznek, megkóstolnak, félelemérzet nélkül másznak fel bárhová. Ráadásul itt a nyár, a gyerekek szeretnek pancsolni, ami szintén nem veszélytelen. Persze legjobb a megelőzés, de anyaként tudom, hogy bármennyire is figyelünk gyermekünkre, sajnos időnként előfordulnak balesetek. Ilyenkor a legfontosabb, hogy próbáljunk nyugodtak maradni és gyorsan cselekedni. Ha felkészülünk ezekre a vészhelyzetekre, sokat tehetünk addig is, amíg megérkezik a szakszerű segítségnyújtás.

2elsősegélyEbben volt a Kismamaklub tagjainak segítségére Németh Tamás mentőtiszt május 19-én, akitől megtudhattuk, mit kell tenni a leggyakoribb gyermekkori balesetek esetén. Szó volt – a többi között – különböző mérgezésekről, esésekről, fulladásról, félrenyelésről. Emellett ambu babyn gyakorolhattuk a csecsemő újraélesztést. Bízom benne, hogy a megszerzett tudás használatára nem lesz szükség, de az biztos, hogy aki ott volt a találkozón, ha a sors úgy hozza, mer majd cselekedni, s ez a legfontosabb.

A terveim szerint a közeljövőben még megismételjük ezt az előadást, mert ez olyan tudás, amivel szó szerint életet menthetünk.

A következő kismamaklubos programra június 2-án 17 órától várjuk a kismamákat, kispapákat, s valamennyi érdeklődőt a környei Művelődési Házban. Akkor Dr. Niczinger László tart előadást a gyermekkori balesetekről és azok megelőzéséről.”

Jenei Zita