A fogási eredmény szép, a közgyűlési részvétel kevésbé

1horgászkgyÖsszesen 7 670 kiló hal akadt tavaly a Környei Horgász Egyesület tagjainak horgára, amely egy főre vetítve 48,85 kilót jelent. Legtermetesebb példányként harcsából egy 35, míg pontyból egy 22 kilós példányt fogtak ki – a többi között ez is kiderült a szervezet szombati közgyűlésén, melyet Kecskés András, a megyei horgászegyesületek szövetségének ügyvezetője is megtisztelt jelenlétével.

A közgyűlést – a tavalyihoz hasonlóan – ezúttal sem kísérte túlzott érdeklődés, a 174 felnőtt tagból 9 óráig csupán 62-en jelentek meg, így a határozatképtelenséget megállapító Török Mihály elnök kihirdette a közgyűlés ismételt összehívását 9.15-re, amikor végre megkezdődhetett az érdemi munka.

4horgászkgyTörök Mihály beszámolója kezdetén azt a rekonstrukciót emelte ki, amely az önkormányzatnak köszönhetően valósult meg 8 millió forint értékben tavaly: a tófarokban az új halráccsal egy nagyon régóta húzódó, komoly gondot szüntettek meg, s váltak hosszú évekre megoldottá az árvíz- és halvédelemmel kapcsolatos problémák. Hamarosan a terep, a sétány rendezésére is sor kerül, így a horgászokat, kirándulókat, kocogókat megújult, szép környezet várja. S hogy a környezet szépségét megőrizzék, a munkálatokat követően a hátsó bejáratnál meg fogják szüntetni az autóval való behajtás lehetőségét – jelentette be az elnök, aki köszönetét fejezte ki az önkormányzat számára, hogy gondoskodott a fejlesztésről és biztosította annak költségeit.

7horgászkgyA tájékoztatóban elhangzott, hogy megyei szinten továbbra is irigylésre méltó fogási eredménnyel dicsekedhetnek a környeiek, amit a folyamatos és bőséges haltelepítéssel alapoznak meg évről-évre: a tóba tavaly összesen majdnem 94 mázsa hal került, ebből 80 mázsa ponty volt, s 500 kg egynyaras ponty.

A költségvetés későbbi tárgyalásakor kiderült, hogy a telepítésre szánt kerettel idén sem 10horgászkgybánnak szűkmarkúan, a közel 9 milliósra tervezett kiadási oldalból 7,8 milliót, tehát az összeg majdnem 90%-át kívánják halasításra fordítani. A témához kapcsolódóan Hafner János hozzászólásában azt vetette fel, hogy már évek óta szorgalmazza saját tenyész tó kialakítását, melyre szerinte lehetőséget teremt a tó nagysága, s a szaporításból talán még értékesíteni is lehetne. Az elnök válaszában jelezte, hogy a vezetőséggel megtárgyalják a lehetőségét, de a megvalósítás korántsem egyszerű.

2horgászkgy2015-ben a legtermetesebb, 35 kilós harcsát Kocsik András fogta ki, Papp Ferenc egy 27, míg Hartmann Zoltán egy 26 kilóssal dicsekedhet, Imeli László egy 16 kilós amurral, Berényi Tibor pedig egy 6 kilós süllővel. Mivel pontyra érvényes az 5 kiló feletti elviteli tilalom, nem „hivatalos”, de minden bizonnyal sokak által irigyelt Fogarasi István fogása, akinek a nemes halból egy 22 kilós akadt a horgára.

Tavaly 1 100 kilónyi törpeharcsát varsáztak, s a kibővített elnökség egyhangú döntése alapján az igen komoly munkát végzők, Berényi Tibor, Barta Attila, Budaházi János, Hartmann Zoltán, Hartmann Ákos és Golda Ferenc, jutalomként mentesülnek az éves tagdíj felének megfizetése alól – ismertette az elnök, majd következtek a szakterületi beszámolók a tavalyi gazdálkodásról, a pénzügyi ellenőrzésekről, a fegyelmi bizottságtól, illetve az idei tagsági díjakról is határozott a közgyűlés és elfogadta a 2015-ös költségvetését.

9horgászkgyA hozzászólások, kérdések során Szalay Gyula a tó vasúti oldalán található, szinte járhatatlan út rendkívül rossz állapotára kért orvoslást, valamint a nyilvános mellékhelyiségek hiányát vetette fel, amelyek létesítését állítólag tervezi az önkormányzat. Igaz-e, lesz-e? – tette fel a kérdést, majd a közgyűlésen jelenlévő Orlovits Tímea jegyző adott választ. Elmondta, hogy mivel várhatóan 2017 elején megkezdődik az Oroszlányt, Kecskédet, Környét Tatabányával összekötő kerékpárút építése, amely érinti a 6horgászkgykifogásolt útszakaszt, ezért átmenetileg zúzott kővel érdemes csak javítani az állapotán, hiszen ott a későbbiekben vegyeshasználatú utat alakítanak majd ki az autósok és kerékpárosok számára. A horgász másik felvetése kapcsán elhangzott, hogy az önkormányzat a tó mindkét partján keresi a nyilvános mellékhelyiségek számára a megfelelő helyet, ahol a közművek kiépítése nem jár túlzó kiadással. A jegyző az idei megvalósításra nem tett ígéretet, viszont nem tartotta elképzelhetetlennek, ha az ősszel befolyó helyi adóbevételek lehetővé teszik.