Eredményes az együttműködés a térség és az Agora között

agoraDSCF0570Az Agora Tanács 2013 októberi megalakulása óta gyümölcsöző együttműködés alakult ki a térség települései és A Vértes Agorája között. Az első ülésen megfogalmazott cél, miszerint a kooperáció keretében az Agora rendszeresen kínál aktivitásokat és programokat a településeknek, már az első hónapokban realizálódott.

A rendszeres konzultációknak köszönhetően számos közös program valósulhatott meg az elmúlt bő fél év során. A Vértes Agorája, TÁMOP pályázat nyomán kialakult alkotó közösségei elsősorban iskolai eseményeken, falunapokon, művelődési házak programjain mutatták be tevékenységüket, legtöbbször interaktív formában.

26pünkösdA Nemzeti Kulturális Alap sikeres tájoltatási pályázatának köszönhetően, a Forgós ropogós sorozat keretében a Dobbantók dobosai és a Bányász Táncegyüttes tagjai öt településen, köztük a környei Pünkösdi Vigasságokon is bemutatták közös produkciójukat.

Az Agora Tanács pénteki ülésén Salamon Hugó ismertette a második félév legjelentősebb rendezvényeinek részleteit. A térség polgármestereinek figyelmébe ajánlotta a IX. Faszén Fesztivált, ami az idén megyei gasztronómiai eseménnyé növi ki magát, és hangsúlyozta, az I. Kulturális Piacon is számít az Agora a települések közreműködésére.

A találkozón a települések első emberei megfogalmazták, örömteli, hogy ilyen gyorsan és eredményesen indult be a közös munka. Köszönetüket fejezték ki az eddig nyújtott segítségért, és elmondták, a nagyszerű start fényében várják az újabb közös akciókat.