Eredményes együttműködés: ősszel tehetségválasztó lesz Környén

AVA Tanács 2015 02 23-honlapraAz Agora Tanács 2013 októberi megalakulása óta gyümölcsöző együttműködés alakult ki Tatabánya járás települései és A Vértes Agorája között. Az Agora Tanács alapítóinak, a járási települések polgármestereinek számolt be A Vértes Agorája az együttműködés első évének eredményeiről hétfőn. A rendezvényen – melyen Beke László polgármester is részt vett – az is elhangzott: ősszel tehetségválasztó lesz Környén.

A rendszeres konzultációknak köszönhetően számos közös program valósulhatott meg az elmúlt esztendőben. A Vértes Agorája, TÁMOP pályázat nyomán alakult alkotó közösségei elsősorban iskolai eseményeken, falunapokon, művelődési házak programjain mutatták be tevékenységüket, legtöbbször interaktív formában. A Nemzeti Kulturális Alap sikeres tájoltatási pályázatának köszönhetően, a Forgós ropogós sorozat keretében a Dobbantók dobosai és a Bányász Táncegyüttes tagjai öt településen is felléptek közös produkciójukkal, 27pünkösdKörnyén a Pünkösdi Vigasságokat színesítették.

Összességében 67 nagy program keretein belül 260 akcióval képviseltette magát A Vértes Agorája a térségben. Ezek között, a kulturális események mellett, módszertani programok, roadshow-k és különlegességek is helyet kaptak. A települések kedvezményes áron vehették igénybe az Agora magas színvonalú hangtechnikáját.

Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai vezetője 2015-re újabb, színvonalas programokat eredményező partnerséget ajánlott. A térségben élők előtt újra változatos lehetőségek nyílnak meg: részvétel a X. Faszén Fesztiválon, a II. Kulturális Piacon és az őszi környei tehetségválasztón, amely a környékbeli települések iskolás diákjait, művészeti és sportos csoportjait kívánja megmozgatni. A művészet és sport széles palettáját felölelő rendezvénynek szeptember 23-án a környei sportpálya és környezete, az érdeklődés mértékétől függően a falu egyéb közösségi tere biztosít majd helyszínt.