Félévzáró programok a Kisfaludy Általános Iskola és AMI néptánc tanszakán

táncos-családi_19A néptánc tanszak félévzáró programjainak „hivatalos” része a félévi csoportvizsgákkal, a legfiatalabbak esetében bemutató foglalkozásokkal kezdődött, majd pénteken a hagyományos Táncos Családi Nappal zárult.

Tudom, sok időt venne igénybe, ha mind az öt tanulócsoport vizsgáját szeretné valaki végignézni. Viszont, aki erre vállalkozna, közvetlenül megfigyelhetné a különböző korcsoportok életkori sajátosságaiból adódó fejlesztési lehetőségeket 5 éves kortól 18 éves korig. Látná, „miből lesz a cserebogár”, azaz a kis aprók lelkes másolásából, olykor csetlő-botló lépéseiből eljutna a nagyobbak tudatos, koordinált mozgáskombinációihoz a legidősebb, idén végzős továbbképzősök határtalan improvizáló képességének, komplex gyakorlati és elméleti tudásuk „megtapasztalásához”.

táncos-családi_28A vizsgaanyag természetesen az előírt tantervhez igazodik, kiegészítve korszerű mozgásfejlesztő módszerekkel, melyet a bemutató órákon láthattak az érdeklődő szülők, rokonok, s örömteli, hogy a záró programon nemcsak művészeti tagozatos gyerekek vettek részt szüleikkel, hanem azok is, akik a választható, heti rendszerességgel tartott tánc és mozgás órák résztvevői.

A néptánc tanszak diákjai közül 12-en idén végző továbbképzősök, sokan közülük egészen kiskoruktól, a kezdetektől táncolnak.           Ők mindenképpen szép példát mutatnak az utánuk jövők számára, akiknek a létszáma sajnos csökkent, hiszen már az egészen kicsi elsős gyerekek óraszáma is nagy terhet jelent a számukra. Azok viszont, akik a kötelező elfoglaltságok mellett a néptáncot választották, lelkesen csetlenek, botlanak, s élvezik az eszközhasználatot. S bár ők az ugrókötelezésről még azt gondolják, hogy ugróiskola, valójában már a későbbi tánclépések alapjait sajátítják el.

táncos-családiA pénteki Családi Nap már nem a vizsgáról szólt, hanem a felhőtlen szórakozásról, az együttlétről, amikor apróktól a felnőttekig együtt tölthetünk pár kellemes órát. A bütykölőben nemezelhettek, szőhettek, fűzhettek, szerencsefát, farsangi álarcokat, hűtő mágneseket készíthettek, gipszfigurákat festhettek a folyamatosan érkező táncosok, vendégek az iskola pedagógusainak segítségével, valamint megismerkedhettek a mandalával.

Ezt követően Halmos Zsuzsa néptánc pedagógus népi játszóháza magával ragadta a játszókat, a nézőket is hangulatával. Ismert és kevésbé ismert játékok mellett polgári táncokkal is megismerkedhettek a gyerekek, mindeközben bekapcsolódott a zenekar is a jelenlévők nagy örömére. Bottyán Ildikó vezetésével a KINCSŐ zenekar állandó vendége, aktív résztvevője a környei táncos rendezvényeknek.  Felkészülnek a mindig változó zenei anyagokból, s a hagyományos ugrós, eszközös táncok alkalmával rutinosan húzzák a talpalávalót. A táncházat Vastag Richárd néptánc pedagógus, a Népművészet Ifjú mestere, néprajzkutató vezette, a dunántúli ugrós táncok után bodrogközi csárdást tanított a nagyobbaknak s a végig kitartóan táncoló apróknak.

táncos-családi_26Hagyomány, hogy a program moldvai táncházzal fejeződik be, melyet a táncok népszerűségének köszönhetően már tanítani sem kell: amint belekezd a zenekar az ismert dallamokba, azonnal kezdődik az „örömtánc” sorban, párban vagy körben.

Mivel a vendégek ezúttal sem érkeztek üres kézzel, volt bőven eszem-iszom, senki sem távozott korgó gyomorral. Köszönet ezért a lelkes szülőknek, nagyszülőknek!

Valamint köszö­net Környe Község Önkormányzatának a zene­kar és a bütykölő költ­sé­gé­nek finan­szí­rozá­sáért, mely segítséggel idén is a meg­szo­kott han­gu­latú és szín­vo­nalú Csa­ládi Nap vár­hatta a résztvevőket!
A Szivárvány Táncegyesület programjaink állandó anyagi támogatása, a szülők és barátok segítségével jöhet létre, hiszen a személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával válik ez lehetővé. Köszönjük szépen!

László Márta néptánc-pedagógus