Fiatalok Napja és Állásbörze Tatabányán

Minden diplomás számára nyitott állásbörzét tart október 5-én, szerdán 13 és 18 óra között a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája. Az eseményen nemcsak állásajánlatokat találhatnak az érdeklődők, hanem segítséget kaphatnak az életrajz és motivációs levél megírásához, illetve próbainterjún vehetnek részt, ahol a meghallgatás után szakértők mondják el tanácsaikat a jobb benyomás elérése és az eredményes álláskeresés érdekében szükséges változásokhoz, továbbá grafológiai gyorselemzéssel is várják az érdeklődőket.

A program keretében 10 órától a „Fiatalok Napja” néven az EU fiatal vállalkozókat segítő lehetőségeiről tartanak előadásokat, illetve a vállalkozóvá válás lehetőségeiről nyújtanak tájékoztatást, sikeres fiatalok mondják el tapasztalataikat. 15 órától egy fejvadász cég pszichológusa tart előadást. A résztvevők között egy 50 ezer forint értékű nyereményt sorsolnak ki, melyért elkészítik a nyertes karriertesztjét, azaz meghatározzák az adott személy erősségeit és gyengeségeit, illetve tanácsot adnak számára az egyéniségének leginkább megfelelő munka kiválasztására.

A rendezvények ingyenesek, de online regisztrációhoz kötöttek, regisztrálni a fiataloknapja@mutf.hu e-mail címen lehet.