Fokozott ellenőrzés a gyalogosok és kerékpárosok védelme érdekében

Két napos fokozott ellenőrzést rendelt el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a gyalogosok és kerékpárosok balesetmentes közlekedése érdekében. 2011 januárja és novembere között 40 kerékpáros okozott balesetet a megye útjain. Ez a sérüléssel járó balesetek közel egyötöde, mely a rendőrség megítélése szerint magas szám. Környe és Oroszlány között októberben életét vesztette egy 56 éves, Homok-dűlőben élő hölgy, aki a forgalmi sáv közepén, kivilágítatlanul gyalogolt.

Bár 2010 hasonló időszakához képest csökkent a kerékpárosok és gyalogosok által okozott közlekedési balesetetek száma, illetve a bekövetkezett balesetek súlyossága, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság úgy véli, hogy fokozott ellenőrzésekkel és a közúti közlekedés szabályainak maradéktalan betartatása mellett ez az arány tovább csökkenthető.

A kétnapos akció során a rendőrök elsősorban az előírt világítóberendezések és a láthatósági mellény meglétét és használatát ellenőrizték, ugyanis a fentiek hiánya, elmulasztása okozza esetükben a legtöbb balesetet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mind a kerékpárosok, mind pedig a gyalogosok védtelenek a közúton. Nincs védőfelszerelés, karosszéria, mely megvédené őket egy eseteleges ütközés során, így a balesetek esetükben súlyosabb kimenetelűek, sőt nem egy esetben halálhoz vezettek. Szomorú példa erre egy Környe és Oroszlány, illetve egy Esztergom és Bajna között bekövetkezett halálos kimenetelű baleset. Mind a két esetben a gyalogos magának okozta a tragédiát, mikor a kivilágítatlan, párától fénylő úttesten közlekedtek láthatósági mellény nélkül, ráadásul nem az úttest szélén, hanem a haladó sáv közepén.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság tapasztalata szerint a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, a kerékpár kötelező tartozékaival, mikor és hol kell viselniük a láthatósági mellényt. Szintén tapasztalat, hogy a gyalogosok és a kerékpárosok nem alkalmazkodnak a téli időjárási- és útviszonyokhoz. Szürkületben és sötétedéskor továbbra is előfordulnak olyanok, akik nem viselnek láthatósági mellényt, ha elhagyják a lakott területet, holott a fényvisszaverő ruházat adott esetben életet menthet. A két napos fokozott ellenőrzés során a rendőrök ez utóbbit ellenőrizték fokozottan, így a szabálysértők szankcionálása mellett egy-egy láthatósági mellényt kaptak azok a kerékpárosok, akiket lakott területen kívül nem viselték a láthatóságot garantáló öltözetet.

KEM RFK