Fokozott rendőri jelenlét

Mindenszentek közeledtével gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik mindössze a közeli temetőbe látogatnak ki, a legtöbben ugyanakkor autóba ülnek, s az ország távolabbi részeibe is elutaznak azért, hogy leróják kegyeletüket, s elhelyezzék a megemlékezés és a szeretet virágait. Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak – különösen a november 1-4. közötti hosszú hétvége – az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők részére.

Ezekben a napokban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, s a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalás mindenképpen kerülni kell, hiszen gyakran vezet közlekedési balesethez, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy súlyos sérülés, vagy közúti tragédia már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhet.

Tekintettel a fentiekre október 29-től november 4-ig a közutakon (autópályákon, autóutakon, főútvonalakon és lakott területen belül), valamint a temetők környékén egyaránt fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők, mely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megsértői ellen is fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet csakúgy, mint az elmúlt években idén is a polgárőrökkel együttműködve biztosítják kollégáink.

Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel egyetértésben számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, ill. esetenként forgalomkorlátozást rendel el. Ezért kérjük, hogy ne „megszokásból” közlekedjenek, figyeljék a közúti jelzéseket, s ha tehetik, a híradásokból (Fővinform, Útinform) és az internetes honlapok segítségével már elindulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról.

 

Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság