Fourtissimo Környén

fourtissimo-fotoA Príma-díjas Fourtissimo zenekar koncertje tekinthető meg június 28-án, szombaton 16.30 órától a környei Művelődési Házban. Jegyek ára elővételben és a helyszínen 1 200 Ft. A Fourtissimo együttes története:

Nehéz szavakkal bemutatni a zenekart, leírni azt az utánozhatatlan érzést, amely a színpadról árad, amikor felcsendül a zene és beindul a varázslat. A Fourtissimo frontemberei, a Kuna testvérek szinte egy emberként szólnak a közönséghez, Valéria énekhangja, a fiúk hangszerjátéka a nézők lelkéig hatol, és az összetartozás érzése hamar magával ragadja a hallgatóságot is. A több mint negyed százados zenei múlttal rendelkező művészek páratlan virtuozitással szólaltatják meg hangszereiket, és ötvözik előadóművészi tapasztalataikat, hogy a közönség minden tagja részesülhessen a ZENE elsöprő erejéből. Számos komoly-és könnyűzenei sikerrel a hátuk mögött most egy újabb kihívás elé néznek: a 60-70-es évek jazzrock legendáinak nyomdokain indultak el, hogy újból előtérbe kerüljön ez a nálunk méltatlanul háttérbe szorult műfaj.

Épphogy elindult 2014, máris a Magyar Rádió Márványtermében koncertezett a zenekar a rendkívül különleges “Klasszikus és Jazz” koncertsorozat keretében, egy hónappal később a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Zuglói Smooth Jazz Club-ban játszottak. Mindkét helyen teltházzal, és a zenekarra jellemző elsöprő sikerrel szerepeltek. A VII. Jazzy Jazz Dalversenyen indultak két saját dallal, melyből mindkettő a legjobb tíz közé, azaz a döntőbe került. Hasonló bravúrra a verseny történetében eddig még nem volt példa.

A Fourtissimo művészeinek sokoldalúságára jellemző, hogy a legkülönbözőbb stílusban alkotó neves művészek kérik fel a zenekart együttműködésre. Az utóbbi években a Belmondo, a Balkan Fanatik, Majsai Gábor és Varnus Xavér oldalán is találkozhatott velük a nagyérdemű. (forrás: www.fourtissimo.hu)

Fourtissimo Zenekar 2 jpg