Ha végre itt a nyár…

1évzáróTalán még soha nem fordult elő, vagy legalábbis nem gyakran, hogy földön heverő strandtörülközők színesítsék az általános iskola udvarát, s hogy egynémely diák úszógumival érkezzen az intézménybe. Pénteken ennek is eljött az ideje, amikor a 2b-s gyerekek a kissé szeles időjárás ellenére is fergeteges strandhangulatot teremtettek a tanévzáró ünnepség részeként.

A pancsoló kislányok, kisfiúk műsora előtt azonban az intézményvezetői számvetésből az is kiderült, hogy nem mindenki örülhet felhőtlenül a nyári szünetnek: 12 tanulónak kell javítóvizsgát tennie, ketten évet ismételnek, ketten pedig másik iskolában folytatják tanulmányaikat, mivel 15 éves korukig nem sikerült befejezniük a 7. évfolyamot.

9évzáróSzerencsére a diákok java az öröm mellett büszkén is zárhatja az idei tanévet, az intézmény tanulóinak majdnem egyharmada, közel száz diák vehette át a Szülői Munkaközösség és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ ajándékait tanulmányi eredménye, szorgalma, példamutató magatartása, kitartása, a különböző versenyeken való sikeres szereplése, a közösségi, valamint a művészeti tagozatokon végzett tevékenysége elismeréseként.

Az első évfolyamon 14-en teljesítettek kiválóan, a 2-4. osztályosok közül 19-en, felsőben pedig 10 diák vihetett haza kitűnő bizonyítványt – hangzott el Trézlné Staudinger Csilla igazgatótól. A nyolcadikosok pályaválasztása is lezárult, számukra jó hír, hogy valamennyien az általuk kiválasztott intézmények valamelyikében folytathatják tanulmányaikat.

Az iskola diákjainak magatartására adott jegyek átlaga 4,07, a szorgalomé 3,72, míg a többi 22 tantárgyé 3,95 lett.

Az intézményvezető a mulasztott napok számát ismertetve hangsúlyozta: a tanévben szabálysértési eljárást is kellett kezdeményezniük az igazolatlan hiányzások miatt, ezért kéri a szülőket, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a mulasztások indokoltságára, illetve az időben való igazolására.

3évzáróA tanév bezárása előtt az igazgató azt kérte, ha a diákok a nem ingyenes és jó állapotú tankönyveiket szívesen felajánlanák az iskolának, akkor keressék Hajmáné Kalocsai Évát. További hasznos információk: a művészeti tagozatokra június 23-24-25-én 8 és 12 óra között lehet beiratkozni. A következő tanévben is lesz agykontroll tanfolyam, az alsósok részére szeptember 27-28-án, a felsősöknek október 11-12-én. Jelentkezni és érdeklődni Menoniné Pillmann Teréznél lehet. A tankönyvek árusításának időpontjait a bejárati ajtón teszik közzé. Az iskola konyhája július 14-étől augusztus 8-áig zárva tart.

S bár most még a dákok számára igen távolinak tűnhet és kevésbé „rémisztőnek”, bizony augusztus 29-én, pénteken 17 órakor a tanévnyitó ünnepély ideje érkezik el.

4évzáró5évzáró 6évzáró 7évzáró 8évzáró 9évzáró 10évzáró 11évzáró 12évzáró 13évzáró 14évzáró 15évzáró 16évzáró 17évzáró 18évzáró 19évzáró 20évzáró 21évzáró 22évzáró 23évzáró 24évzáró 25évzáró 26évzáró