Hang-áhítat Környén

efrém_21„Egytől Tizenkettőig” címmel adott koncertet vasárnap délután a környei Római Katolikus Templomban a Szent Efrém Férfikar. A kar idei fellépései között kiemelt helyet foglal el az a különleges koncertsorozat, amely Ybl Miklós szakrális életműve előtt tiszteleg, s amelynek ötödik állomásaként érkeztek községünkbe.
A sorozat az Ybl Egyesület által szervezett Bicentenáriumi Év keretében valósul meg a nagy magyar építész nevéhez köthető – általa tervezett, vagy átalakított – 12 templomban. Az „Egytől – Tizenkettőig” c. program sok évszázad vallásos zenéjét helyezi egymás mellé, „quasi liturgia” formában jeleníti meg, s hang-áhítatba vonta be a Környére érkező közönséget is.
efrémA Liszt-díjas Bubnó Tamás vezette együttes a középkori egyszólamú zenéből indulva jut el századunk sokszólamú kortárs motettáihoz, s az egyre növekvő számú szólamokból álló kompozíciók között a templomi harangok és csengők, valamint fa- és fémalapú ütőhangszeres interludiumok, mint hangokba öntött lelki visszhangimák lendítették tovább az előadást.
A teljes hangverseny egy önálló kortárs misztériumjátékként fogható fel, liturgikus időtlenségbe helyezve a sokféle zenetörténeti korszaknak az Isten dicséretére szánt kompozícióit.
A koncert résztvevői az imafüzér csodálatos élménye mellett Dévényi Tamás Ybl-díjas építésznek köszönhetően a környei templommal kapcsolatos érdekes, új információkkal is gazdagodtak.
Az ismert, hogy a török világ elpusztította a települést, s 1743-ban telepített ide Esterházy József gróf Salzburgból, Ulmból, Burgerlandból és Moson megyéből németeket, s még akkor meg is épült az első kicsi templom, amelyet 1775-ben Fellner Jakab alakított át, miután addigra lélekben és lélekszámban is megerősödött a falu. efrém_03Dévényi Tamás az 1800-as évekbeli tűzvész kapcsán viszont már kérdéses időpontokra hívta fel a figyelmet. Egyes adatok szerint 1841-ben, mások szerint 1857-ben pusztított tűz a faluban, de – ahogy fogalmazott – lehet, hogy mindkétszer. Az biztos, hogy 1857-ben leégett a templom is, mert Esterházy Miklós rövidesen megkereste Ybl Miklóst, hogy tervezzen egy újat. Mint elhangzott, a részletek nem pontosan ismertek, de fennmaradt egy levél 1860 novemberéből, melyben Ybl Miklóstól ismét kérik a környei templom terveit, miután azok elvesztek és egyre sürgetőbbé vált Isten házának felépítése. A templom végül 1865-66 között épült meg, a magyar építészet csodálatos romantikus időszakában, amikor – igaz – régies modorban dolgoztak, mégis kreatív megoldásokat is alkalmaztak. efrém_04Az építész a környei templom kapcsán a részletekre, a kis díszekre hívta fel a figyelmet, amelyek eltérnek a történelmi épületeken látható formáktól.
Zárásként így fogalmazott: ez egy rendkívül kreatív időszaka volt az építészetnek, de nem tartott sokáig, Magyarországon is visszatért a klasszikus szépségek ideje. A többi között ezért is tartjuk nagyra ezt a környei Isten házát, mert nagyon messziről nézve olyan, mintha régi barokk templom lenne, közelről pedig felfedezhetők ezek a csodák.

efrém_05efrém_06 efrém_07 efrém_08 efrém_09 efrém_10 efrém_11 efrém_12 efrém_13 efrém_14 efrém_15 efrém_16 efrém_17 efrém_18 efrém_19 efrém_20