Hatan részesültek elismerésben

47környe-0820Környe önkormányzata hagyományosan az augusztus 20-ai, Szent István király tiszteletére rendezett ünnepségének keretében ismeri el azok tevékenységét, akik kiemelkedő teljesítményükkel öregbítik a község hírnevét, vagy hosszú évek áldozatvállalásával vívják ki a település közösségének megbecsülését. A szerdai megemlékezésen hatan részesültek elismerésben.

A Szt. István király által megteremtett államiság már több mint ezer éve meghatározza azokat a kereteket, amelyek segítségével töretlenül fennmaradhatott Magyarország és a nagy sorscsapások után mindig sikerült talpra állnia, mindig sikerült 5környe-0820megújulnia és fejlődnie. Az államalapító király felismerte, hogy az ország és a megteremtett magyar királyság létének, fennmaradásának egyik kulcsa a béke. Az a béke, amely a kereteit alkotja a teremtő munkának. Annak a munkának, amely alapjául szolgált és jelenleg is szolgál Magyarország fejlődésének. Hiszen béke nélkül nem adottak a lehetőségek a legegyszerűbb munkák elvégzéséhez sem – fogalmazott ünnepi beszédében Beke László, hozzátéve, hogy a sok munka mellett 4környe-0820Környe sikerének is az a békesség és összefogás a titka, amely jellemezte a települést az elmúlt időszakban, és amely szilárd alapot biztosított a fejlődéshez, az együttgondolkodáshoz. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a község a jövőben is megőrzi ezt a stabil összhangot: bízom benne, hogy közösen haladunk tovább azon az úton, melyen egyszer – példánkat látva – gyermekeink, unokáink ugyanígy, kéz a kézben követnek majd bennünket.

Az ünnepi gondolatok után az önkormányzat nevében Beke László és Orlovits Tímea jegyző, Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat elnöke, 17környe-0820Környe testvértelepülése, Tardoskedd képviseletében Tóth Marián polgármester, valamint a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Környei Németek Baráti Köre és Kultúregyesületének képviselői helyeztek el koszorút az Árpád Emlékműnél, majd Nagy Péter tiszteletes és Bedy Sándor plébános áldotta meg az új kenyeret.

21környe-0820A környei önkormányzat hagyományosan az államalapítás ünnepén ismeri el azok tevékenységét, akik kiemelkedő teljesítményükkel öregbítik a község hírnevét, vagy hosszú évek áldozatvállalásos ténykedésével vívják ki a település közösségének megbecsülését. A szerdai eseményen a képviselő-testület döntése alapján öten vehettek át elismerő oklevelet, Wittmann Ferencné, Rácz Gizella pedig a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet. A díjazottakat Popovics György elnök is köszöntötte, s a „Második ezredév Komárom-Esztergom megyében” című könyvvel ajándékozta meg.

A képviselő-testület határozata alapján idén a Partnerkapcsolatok Díját a Környei Német Nemzetiségi Dalkör vehette át. Környe Községért Díjban részesült a Planbau Mérnöki Iroda, a Közegészségügyi Díjat a Környei Katolikus Karitásznak ítélték a képviselők. Környe Község Gazdasági Fejlődéséért Díjjal ismerték el a Simon Méhészet tevékenységét, míg a Pedagógiai Díjjal Trézlné Staudinger Csillát tüntették ki.

Az ünnepségen Magyarország Nemzeti Erőforrás Minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerésben részesült Wittmann Ferencné, Rácz Gizella, aki a Környei Vackor Óvoda és Bölcsődében nyugállományba vonulásáig 41 éven át nevelte óvodapedagógusként szeretettel, hivatástudattal, felelősségérzettel a rábízott gyermekeket.

A Német Nemzetiségi Dalkör hazáról, hazaszeretetről szóló dalaival színesített megemlékezést gulyásparti és utcabál követte a sportpályán, majd este kilenc órakor a szervezők tűzijátékkal kápráztatták el a vendégeket.

PARTNERKAPCSOLATOK DÍJA – Környei Német Nemzetiségi Dalkör

13környe-0820A Környei Német Nemzetiségi Dalkör megalakulásának gondolata Menoniné Pillmann Teréz, akkori német nemzetiségi képviselőben merült fel. A tagok az első lépéseket a Dr. Nagy Gyuláné által vezetett Magyar Dalkör szárnyai alatt tették meg, majd kiváltak a svábok és 1993 februárjában megalakult a Környei Német Nemzetiségi Dalkör. Vezetőjük az év szeptemberétől Goór Józsefné.

1994-ben már Országos Minősítő Hangversenyen is részt vettek, ahol ezüst minősítést szereztek, melyet a későbbiekben további kimagasló eredmények, arany minősítések követtek.

A nemzetközi kapcsolatok ápolását már 1994-ben megkezdték, amikor egy rokoni kapcsolat révén vendégül láthatták a Regenstaufeni Fúvószenekar tagjait. A sokéves kapcsolat eredményeként a Német Nemzetiségi Dalkör is felléphetett Regensburgban a sörfesztiválon.

1996-ban a Német Nemzetiségi Dalkörök országos minősítőjén elért arany fokozat jutalma egy ausztriai fellépés volt, a bécsi Grabenen.

Környe Község Önkormányzata 2000-ben munkájuk elismeréseként a „Közművelődési Díj” kitüntető címet adományozta a dalkörnek.

1997-ben a kitelepítés 50. évfordulójára készült el első hagyományőrző kazettájuk, melyet megható és szívhez szóló ajándékként nyújtottak át a hazalátogató kitelepítettek számára.

A németországi Steffenberg várossal való partnerkapcsolat létrejötte szintén a dalkörnek köszönhető, akik először Alfred Weizellel, majd a Steffenbergi Hagyományőrző Csoporttal kerültek igen jó barátságba.

Ők hívták életre 2004-ben a Márton napi Dalos-találkozót is. Ennek a programnak évek óta elmaradhatatlan vendégei az ausztriai Burgenlandból érkező „Sautanzmusi” zenekar tagjai.

E zenekarral közösen léptek fel 2007-ben Tatán a Német Nemzetiségi Múzeumban és az ausztriai Mönchhof városában.

A németek 1947-es kitelepítését követően, a kényszerű lakosságcsere kapcsán több család érkezett községünkbe a szlovákiai Tardoskeddről. A későbbi években történő kapcsolatfelvételnek köszönhetően mára virágzó kapcsolatot ápol a két község. A Tardoskeddi Rozmaring Dalkör és a Környei Német Nemzetiségi Dalkör is évek óta rendszeresen találkozik, sőt gyakran együtt lépnek fel.

 

KÖRNYE KÖZSÉGÉRT DÍJ – PLANBAU MÉRNÖKI IRODA

30környe-0820A Planbau Mérnöki Iroda Kft. 1994-ben alakult, családi vállalkozás. Fő tevékenységi köre az építészeti tervezés, projekt management, szaktanácsadás és műszaki ellenőri feladatok ellátása. A cég ügyvezető igazgatója Páll Ákos évekig dolgozott Ausztriában, ahol lehetősége volt európai ipari épületek tervezésében részt venni. E munkával megismerte a fejlett cégek munkakultúráját és azt a fajta precizitást, amit ők képviselnek Európában.

A gazdasági válság idején, az ipari parki beruházások csökkenésekor a tervező iroda tevékenységi körében a közintézmények tervezése felé toldódott a hangsúly.

Az önkormányzat első ízben a polgármesteri hivatal kiviteli terveinek elkészítésével bízta meg a Planbau Kft. Legfontosabb elvárás volt az épület régi stílusának megőrzése mellett, a kor követelményeinek megfelelő korszerű munkahely kialakítása. A hivatal 2010. március 15-ei átadását követően elmondhattuk, hogy a tervező feladatának messzemenően eleget tett.

A településkép központját meghatározó következő feladat a lapos tetős, nem túl tetszetős művelődési ház felöltöztetése volt. A vállalkozás tervei alapján kivitelezett épületfelújítást követően szinte felismerhetetlen lett a régi épület. Mára már úgy tűnik mintha mindig ez a ház lett volna a művelődési házunk.

Környe életében ez idáig legnagyobb beruházás, a tavalyi évben megvalósult óvoda és bölcsőde is Páll Ákos és csapata tervezői munkája alapján épült meg. A cég tervpályázaton nyerte el az óvoda-bölcsőde tervezésének lehetőségét. A 2013. év végén átadott intézmény ma már gyermek zsivajtól hangos, és a környék egyik legszebb óvodája.

Elmondhatjuk, hogy Páll Ákos munkáival, tervei alapján megépített épületeink megjelenésével községünk arculata megváltozott, egy tetszetős és egységes Faluközpont van kialakulóban Környe településen.

KÖZEGÉSZSÉGÜGYI DÍJ – KÖRNYEI KATOLIKUS KARITÁSZ

32környe-0820A Római Katolikus Karitász Környei szervezete püspöki felhívásra 2008-ban szerveződött hivatalosan. De már ezt megelőzően is más karitatív szervezettekkel együttműködve segítette, támogatta a nehéz szociális helyzetben lévő embereket, s mára kiválóan szervezett mozgalommá fejlődött. Az emberi humánum, a könyörületesség jegyében fejtik ki áldásos tevékenységüket. Munkájukra nagyon-nagy szükség van, hiszen sajnos egyre több ember sodródik önhibáján kívül a társadalom szélére. A rászorultság elvét figyelembe véve rendszeresen segítik a nagycsaládokat, az elhagyatott, egyedül élő idős embereket. Folyamatosan szerveznek gyűjtéseket, koordinálják a központi adományok elosztását. Minden év karácsonya előtt úgynevezett krumpli-ebédet tartanak, és az abból befolyt összeggel is segítik a rászorultakat.

Több tag rendszeresen látogatja a hosszú ideig kórházban fekvő ápoltakat. Minden évben fogadnak zarándokokat, hatékonyan működnek együtt más karitatív szervezettekkel és az önkormányzattal. Önkéntes munkájukkal hozzájárulnak Környe szociális biztonságához.

A Környei Katolikus Karitász tagjai méltók rá, hogy valamennyiük neve megjelenjen a nyilvánosság előtt.

A mozgalom tagjai:

Dr. Árendás József, Rácz Mátyásné, Rácz Mátyás, Vidéki József, Seres Jánosné, özv. Zombai Istvánné, Erdei Józsefné és Vértessomlóról Keszler Miklósné.

Új tagok:

Kisné Ágoston Éva, Wind Károlyné, Budaházi Jánosné.

A mozgalom állandó segítői:

Csík Sándorné, Bokovics Antalné, Eck Ferencné, Popovics Milán, Kaszap N. Dánielné, Prekob György, Debity Gyuláné, Svétecz László és Csikós Péter.

KÖRNYE KÖZSÉG GAZDASÁGI FEJLŐDÉSÉÉRT DÍJ – SIMON MÉHÉSZET

35környe-0820A Simon méhészet tradicionálisnak tekinthető, mivel már Simon József édesapja is méhészkedett, igaz inkább csak méhtartóként. Simon József 32, felesége 29 esztendős méhészmúlttal rendelkezik. A méhésziskolát Zalaapátin végezték el 1990-ben. 25 méhcsaláddal, többfajta kaptártípussal kezdtek méhészkedni, jelenleg vándorló méhészetet folytatnak 300 méhcsaláddal.

2002-ben alakították meg családi gazdaságukat, mely előfeltétele volt annak a pályázatnak, melyet abban az évben sikeresen megnyertek. A szaktárca forrásának segítségével egy 200 m2-es pergető házat építettek, mely méhészetük fejlődéséhez nagy előrelépést biztosított. A pergető csarnok jelentősen megkönnyíti a méz pergetését, a csomagolást, műhelymunkákat, stb. A csarnokban számos olyan eszköz található, melyek a munkafolyamatokat könnyebbé és gyorsabbá teszik. Ilyen például a saját fejlesztésű dob pergető, méz melegítő, kaptárjelölő, stb.

A Simon Méhészet 2008-ban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület bemutató méhészete lett. Számos termékükkel kivívták a vásárlók és a szakma elismerését. Simonné Venter Éva a Környei Hírhozóban (2012. október) megjelent írásával is népszerűsítette a mézfogyasztást, kiemelve az emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásait.

PEDAGÓGIAI DÍJ – TRÉZLNÉ STAUDINGER CSILLA

37környe-0820Trézlné Staudinger Csilla 1989 óta a Környei Általános Iskola magyar-történelem szakos pedagógusa. 1999-ben igazgatóhelyettesi megbízást kapott, 2006 szeptemberétől átvette a művészeti tagozat vezetését, amely zene, színjáték, báb, grafikai és néptánc szakon működött. A művészeti iskola az ő irányítása alatt kiváló minősítést szerzett.

2010-től a Kisfaludy Mihály Általános Iskola igazgatója. Az intézmény két évvel később, 2012-ben elnyerte az ÖKO iskola címet, 2013-ban pedig Vöröskeresztes Bázisiskola lett.

Sikeresen működött közre az iskolai játszótér létrejöttében, és nagy szerepe volt abban, hogy az intézmény pályázati támogatással 8 interaktív táblával gyarapodott. Valamennyi ötletével, javaslatával, intézményvezetői tevékenységével a diákok eredményes, sikeres iskolai munkáját segíti.

Példaértékű a kapcsolata a község önkormányzatával és a jelenlegi iskolafenntartóval is.

Szakmai téren és vezetőként is folyamatosan képezi magát, több szaktárgyi, anyanyelvi, tanügyi igazgatási és gazdasági továbbképzésen vett részt, 2007-ben közoktatási vezető végzettséget szerzett.

Az iskola mintaszerű irányítása, jogszerű működtetése, a színvonalas és eredményes pedagógiai munka feltételeinek megteremtése és biztosítása, a szaktárgyak magas színvonalú oktatása az intézményvezetői teendők általa biztosított lelkiismeretes, kiemelkedő szintű ellátásának köszönhető. Mindemellett – de egyáltalán nem utolsó sorban – kollégái és munkatársai iránti embersége is méltóvá teszi a Pedagógiai Díj-ra.

PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI EMLÉKÉREM – WITTMANN FERENCNÉ, RÁCZ GIZELLA

 

41környe-0820Wittmann Ferencné, Rácz Gizella születése óta Környén él családjával, itt végezte általános iskolai tanulmányait is.

Érettségi vizsgát Tatabányán az Árpád Gimnáziumban tett 1972-ben, főiskolai tanulmányait a Soproni óvónőképző Intézet Esztergomi tagozatán végezte, oklevelét 1974 júniusában szerezte meg, majd az akkor még Környei Napköziotthonos Óvodában kezdett dolgozni.

1992-ben munka mellett a Soproni Óvónőképző Intézetben német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettséget szerzett. Ettől az évtől az intézményvezető-helyettesi feladatokat is ellátta. Munkáját mindig magas színvonalon végezte, önképzés és nagyon sok továbbképzésen való részvétel segítette elő szakmai felkészültségét, fejlődését. Pályája során nyitott volt az új pedagógiai irányzatokra, módszerekre. Csoportjával részt vett Zilahi Józsefné: Óvodai nevelés játékkal, mesével, verssel módszerének kidolgozásában.

Példaértékű, színvonalas munkájáért és emberi magatartásáért 1991-ben Miniszteri Dicséret kitüntetésben részesült.

Települési szinten is elismerték kiváló nevelői munkáját, a Környe Község képviselő-testülete által alapított Pedagógiai díjat 2001. augusztus 20-án vehette át.

41 éven át vett részt a település óvodás korú gyermekeinek nevelésében, oktatásában. Ez idő alatt a gyermekek szüleinek körében szeretetet, tiszteletet vívott ki magának szakmai tudásával, segítőkészségével, szeretetteljes emberi tulajdonságaival. Gizi óvó néni végtelen nyugalommal, harmóniát sugárzó személyiségével nagyon jó hatással volt a felgyorsult világunkból érkező zaklatott gyermekekre is. Érdekes játékötletei, gyermek centrikus viselkedése színessé varázsolták a rábízott kislányok, kisfiúk hétköznapjait. Végtelen szeretet, segítőkész türelem jellemezte munkáját. Törődés volt minden mozdulata, okító minden szava. Lelke mélyéből, egész lényével a rábízott gyerekek jövőjét tartotta szem előtt.

A 41 év pedagógus pályán töltött idő után, nyugállományba vonulása alkalmából vehette át a Nemzeti Erőforrás Minisztere által adományozott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet.

1környe-08202környe-0820 3környe-0820 4környe-0820 6környe-0820 7környe-0820 8környe-0820 9környe-0820 11környe-0820 12környe-0820 14környe-0820 15környe-0820 16környe-0820 18környe-0820 19környe-0820 20környe-0820 22környe-0820 23környe-0820 24környe-0820 25környe-0820 26környe-0820 28környe-0820 29környe-0820 32környe-0820 34környe-0820 36környe-0820 37környe-0820 38környe-0820 42környe-0820 43környe-0820 47környe-0820 49környe-0820 51környe-0820 53környe-0820