Első helyen jutottak tovább a Mesefalók

Mesevetélkedő - területi150325 02619. esztendeje vetélkednek a „7 mérföldes csizmában heted 7 határon át” elnevezésű országos mesevetélkedő fordulóin a környei általános iskola diákjai is, akik szerdán hazai környezetben, azaz, községünk Művelődési Házában a területi tudáspróba során kecskédi, tatai, szomódi és baji tanulókkal mérték össze az eddig megszerzett ismereteiket, leleményességüket, találékonyságukat. A területi fordulón résztvevő 12 csapatból hárman jutottak tovább a megyei döntőbe, első helyen a környei Mesefalók.

A vetélkedő során minden egyes fordulóra újabb 4-4 meséből kell felkészülni az alsó tagozatos diákoknak, így szerdán már olyan feladványokra számíthattak, amelyek helyes megfejtéseihez immáron 12 mese alapos ismeretével juthattak csak el.

1mesevetélkedőA csapatok hagyományosan – mint a mesében – 7 próbát álltak ki, azaz ennyi feladatot teljesítettek, melyek olyan mesék feldolgozására épültek, mint például az Egerek mezeje, A solymári csóka, Világszép muzsika, Nagyétkű Kórogyi, A nyughatatlan méhecske.

A 7 mérföldes csizmákban lépdelő gyerkőcök közül első helyen jutottak tovább a megyei döntőbe a negyedikes környei Mesefalók, azaz Aknai-Mike Panna, Bottyán Zsófia, Nitas Natália és Karnuts Ferenc, akiket Demeterné Slezák Éva készített fel a vetélkedőre. A második helyen végeztek és meneteltek a következő fordulóig a tatai Betűfalók, valamint a harmadik helyezett, szintén tatai Agymenők SC. A környei Aranycsapat a hatodik, a Pinokkió a nyolcadik, a kis másodikos Villámolvasók pedig a 12. helyen végeztek.

2mesevetélkedő3mesevetélkedő 4mesevetélkedő 5mesevetélkedő 6mesevetélkedő 7mesevetélkedő 8mesevetélkedő 9mesevetélkedő 10mesevetélkedő 11mesevetélkedő 12mesevetélkedő Mesevetélkedő - területi150325 015 Mesevetélkedő - területi150325 016 Mesevetélkedő - területi150325 019