Ne törjön meg a hivatástudat és a lendület! – egészségügyi dolgozók köszöntése

semmelweis-napSemmelweis napi ünnepségre érkeztek kedd délután a Közösségi és Tájházba a községben korábban, illetve jelenleg hivatásukat gyakorló orvosok, védőnők, asszisztensek, szociális gondozók. Beke László polgármester valamennyiük számára a falu egésze nevében mondott köszönetet Környe lakosainak egészségügyi alapellátása érdekében, s az azon messze túlmenően végzett és túlmutató munkájukért, hivatástudatukért.

A környei önkormányzat már jó pár esztendeje teremtette meg a Semmelweis napi szerény ünnepség hagyományát, amikor kisebb ajándékokkal, virággal, s kötetlen beszélgetésre várják a község egészségügyi és szociális dolgozóit, házi- és fogorvosait, gyermekorvosát, védőnőit és az asszisztenseket.

semmelweis-nap_02Köszönöm azt a munkát, amelyet községünk egészségügyi alapellátásáért, s még ezen túl végeznek. Számtalan példa bizonyítja, hogy Önök valóban hivatásuknak érzik feladatukat. Olyan hivatásuknak, amelyre feltették mindennapjaikat, amelynek egyaránt része az itt élők testi és lelki ápolása, melyben nyomot hagy a szívük, hivatástudatuk, lelkiismeretük, s minden tudásuk – hangzott el a polgármestertől, aki a jelenlévők gyógyító tevékenysége mellett a megelőzésre fordított törekvéseiket is méltatta, amely azért is kiemelendő, mert a prevenció egy nagyon nehéz, ugyanakkor nagyon nehezen is mérhető feladat. A családias hangulatú összejövetelen a polgármester rövid köszöntője zárásaként az ünnepeltek számára jó egészséget kívánt, s azt, hogy ne törjön meg a lendületük és hivatástudatuk!

semmelweis-nap_13A Magyar Védőnői Szolgálat lendülete immáron 100 esztendeje tart, így joggal vált a Hungarikum Bizottság döntése alapján a nemzetközileg is egyedülálló, tradicionális ellátási rendszer a Magyar Értéktár részévé. Minderről a Magyar Örökség-díj Bíráló Bizottság oklevele is tanúskodik, melynek másolata valamennyi egykori és jelenlegi védőnőt megillet. A fehérabroszos vendéglátás előtt Kissné Ágoston Éva védőnő ezzel az oklevélmásolattal büszkélkedett méltán, s azt átnyújtva mondott mosolyogva köszönetet Hartmann Mátyásné, ma már nyugalmazott védőnő számára is, aki 2004-ben a megyében az „Év védőnője” kitüntetést is átvehette.

semmelweis-nap_04semmelweis-nap_05 semmelweis-nap_06 semmelweis-nap_07 semmelweis-nap_08 semmelweis-nap_09 semmelweis-nap_10 semmelweis-nap_11 semmelweis-nap_12 semmelweis-nap_13 semmelweis-nap_14 semmelweis-nap_16 semmelweis-nap_19