„Ide mindig visszajöhettek”

ballagás_44Huszonkilenc léggömb szállt az ég felé péntek este a környei Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ballagási ünnepségén. Bennük a 29 végzős kívánságaival, melyeket minden bizonnyal az intézményben eltöltött évek során szerzett barátságok, élmények és tudás alapján fogalmaztak meg, s az is biztos, hogy az egyre magasabbra szárnyaló lufikat tekintetével követő valamennyi jelenlévő azt kívánta: álmaik váljanak valóra!

ballagás_10Pulayné Fekete Magdolna és Takácsné Eichhardt Emma osztályfőnökök diákjai számára utolsó alkalommal szólalt meg a csengő. S bár titkon talán mindannyian jó ideje várták ezt a percet, amikor végül elérkezett, a mosolyt felváltották a könnyek… Heten gimnáziumban, tízen szakközépiskolában, tizenegyen szakiskolában folytatják tanulmányaikat, s ahogy Ráczné Wiszt Vilma igazgatóhelyettes beszédében elhangzott, eljött a nap, amikor a hosszú éveken keresztül összekovácsolt közösség felbomlik, jóllehet éppen az utolsó napokban érezték át, hogy jó együtt lenniük… Lezárul életük egy szakasza, és egy új, ismeretlen, de reményekkel teli kezdődik.

ballagás_17Ne feledjétek, ha segítségre szorultok, ha örömötöket vagy bánatotokat akarjátok elmondani valakinek, ide mindig visszajöhettek. Ne feledjétek azt sem, hogy a gondtalan évekhez szüleitek biztosították a feltételeket. Köszönjétek meg fáradozásukat! Mi is köszönjük nekik, hogy velük együttműködve sikeresen formáltunk, neveltünk titeket. Az iskola csengője most utatokra bocsát benneteket. Jövőre már máshol és másképp szól… fogalmazott az igazgatóhelyettes, aki Kölcsey Ferenc szavait ajánlotta búcsúzóul: Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökre, mert nem a világban kerestünk akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot.

Az intézmény két legrangosabb díja a Kisfaludy-díj és a Nevelőtestületi dicséret. A Kisfaludy-díjat az iskola Gálaműsorán Füstös Bence, 8. b osztályos tanuló vehette át, aki példamutató magatartásával, kitartó szorgalmával, versenyeken való részvételével, és lelkes közösségi munkájával érdemelte ki az elismerést.

ballagás_22„Amire veled kapcsolatban emlékezni fogunk, az a sok közösségért végzett feladat, amelyet mindig elsőként, önként vállaltál, és amelyet becsülettel, legjobb tudásod szerint megoldottál. Aktív résztvevője voltál a kistérségi angol tanulmányi versenyeknek, a lengyelországi tanulmányútnak. A márciusi műveltségi versenyekre hoztad ötleteidet. Számíthattunk rád iskolai programok szervezésekor, szívesen szerepeltél versmondó versenyeken és ünnepélyeken. Kitartásod, szorgalmad, közösségi munkád alapján a tantestület téged javasolt nevelőtestületi dicséretre – ez az indoklás Lehrreich Nikoletta 8. a osztályos tanuló neve előtt hangzott el. Ő érdemelte ki ugyanis az iskola 2012-2013-as tanévében a Nevelőtestületi dicséretet, melyet Trézlné Staudinger Csilla igazgatótól vett át.

Hagyomány, hogy azok a végzős diákok, akik tanulmányi munkájukban, az iskola sportéletében kiemelkedő eredményt értek el, ballagáskor könyvjutalomban részesülnek.

ballagás_23„Jó sportoló” címmel ismerték el Weiger Ákos (8.a) tevékenységét, aki alsós kora óta sikeres és aktív tagja az atlétika csapatnak, kiváló eredményeket ért el a megyei és országos mezei futóbajnokságokon, száz méteres mellúszás sportágban évek óta a megyei diákolimpia második helyezettje. Duatlon, triatlon sportágakban megyei, országos, sőt nemzetközi eredményekkel is büszkélkedhet. Aranyjelvényes sportoló, duatlon sportágban az országos ranglista 12. helyezettje.

ballagás_24Kiemelkedő sportmunkájáért dicséretben részesült Zink Máté (8.b), aki kiváló testi adottságait kihasználva harmadik osztályos korától aktív tagja volt az iskola atlétika csapatának, sikeres egyéni- és csapateredményeket tudhat magáénak.

A mezei futóversenyeken és az atlétika versenyen való aktív és sikeres szerepléséért Bíró Ádám (8.b), az informatika versenyeken való sikeres szerepléséért Tkalcsits Brigitta (8.a), az énekkarban végzett négyéves kitartó és szorgalmas munkájáért és az országos népdaléneklési versenyen való szerepléséért Balog Tímea (8.a), az év végi vizsgákon nyújtott kiemelkedő teljesítményéért, példamutató magatartásáért, kitartó szorgalmáért Füstös Bence (8.b), az informatika versenyeken való sikeres és eredményes szerepléséért, az osztálya érdekében végzett közösségi munkájáért Budavári Kinga (8.b), az irodalom vizsgán nyújtott kiemelkedő teljesítményéért és közösségi munkájáért Kovács Katalin (8.b) vehetett jutalmat.

ballagás_31A Szülői Munkaközösség nevében Farkas Éva elnök Budavári Kingának és Golda Ádámnak mondott köszönetet a néptánc tanszakon végzett többéves szorgalmas és kitartó munkájukért, majd hagyományosan a táncos társaik is egy-egy szál virággal köszöntek el a végzős barátoktól, akikkel oly sokszor varázsoltak szivárványt a szívekbe…

ballagás_34Farkas Éva a szülői közösségben végzett áldozatos munkájáért Zelenai Istvánnénak fejezte ki köszönetét, majd következtek a ballagók búcsúgondolatai, s a zászló átadása a hetedikesek számára, akik most még nem is sejtik, hogy az előttük álló esztendő milyen röpke pillanat alatt eltelik, s hogy jövő ilyenkor milyen keserédes érzés lesz a most talán irigyelt végzősök helyébe lépni.

3csoport 5csoport ballagás ballagás_02 ballagás_03 ballagás_04 ballagás_05 ballagás_06 ballagás_07 ballagás_08 ballagás_09 ballagás_11 ballagás_12 ballagás_13 ballagás_14 ballagás_15 ballagás_16 ballagás_18 ballagás_19 ballagás_20 ballagás_21 ballagás_25 ballagás_26 ballagás_27 ballagás_28 ballagás_29 ballagás_30 ballagás_32 ballagás_33 ballagás_35 ballagás_38 ballagás_40 ballagás_41 ballagás_42 ballagás_43 ballagás_45 ballagás_46 ballagás_47 ballagás_48 ballagás_49 ballagás_50 ballagás_51 ballagás_52 ballagás_53 ballagás_54 ballagás_55 ballagás_56 ballagás_58 ballagás_59 ballagás_60 ballagás_61 ballagás_62 ballagás_63 ballagás_64 ballagás_66 ballagás_67 ballagás_68 ballagás_69 ballagás_70 ballagás_71 ballagás_72 ballagás_74 ballagás_75 ballagás_76 ballagás_77 ballagás_78 ballagás_79 ballagás_80 ballagás_81ballagás_83