Környebánya Erdei Iskola

régiek_05Az 1913-ban elkészült épületben eredetileg a bányaigazgatóság működött, majd a bánya bezárása után Pellachy Jenő bányamérnök otthona lett. Az államosítás után 1982-ig általános iskolaként működött, az intézmény megszűnésével a sorsa megpecsételődött. A pusztulás évei következtek. Kifosztották, lerombolták, mígnem a környei képviselők 1992-ben határozatban fejezték ki az épület megmentésére irányuló szándékukat. A két évig tartó rekonstrukció igazi társadalmi összefogással, és a megye első közmunka programja segítségével valósult meg, az ünnepélyes átadásra 1995. június 6-án került sor.

Az intézmény 2010-ben ünnepelte fennállásának 15. évfordulóját. Napjainkig több ezer gyermek üdült az erdei iskolában. A visszaérő vendégek nemcsak határainkon belülről, de például Szlovákiából, s Ausztriából is érkeznek, ami nem véletlen, hiszen a csodálatos környezetben egy igen színvonalasan felszerelt, gazdag programok sorát kínáló erdei iskola vár mindenkit Környebányán.

Csodálatos környezet, színvonalas felszereltség, kirándulási lehetőségek széles tárháza, szívmelengető vendéglátás – ez jellemzi az egész évben nyitva tartó tábort, amely a diákcsoportokat akár egy-két napos kikapcsolódás erejéig is örömmel fogadja.

Az épület fűthető, 3 szobával, 30 férőhellyel, valamint hatalmas udvarral rendelkezik. Nyelvi, kézműves, művészeti, tánc és egyéb táborok szervezésére kitűnően alkalmas, s garantált, hogy a tanulók hosszú éveken át idézik majd fel mosolyogva az itt töltött napokat.

Érdeklődni a 06 30 560-65-06-os telefonszámon lehet.

Weboldal: http://www.kornye.hu/erdeiiskola/

régiek_04régiek_02régiek_03Erdei Iskola - Környebánya Erdei Iskola - Környebánya_02 Erdei Iskola - Környebánya_03 Erdei Iskola - Környebánya_04 Erdei Iskola - Környebánya_05 Erdei Iskola - Környebánya_06