Jeges örömök a tavon

Nagyjából 15 centiméteresre hízott az eltelt hetekben a környei tó jege, így szombaton – bár melegebbre fordult az időjárás – Gubicza István szervező úgy döntött, hogy biztonsággal megtartható a második Jégkarnevál. Délelőtt tíz órától folyamatosan érkeztek gyerekek, felnőttek, bár minden bizonnyal a vélt olvadás lehetett az oka, hogy kevesebben töltötték ezt a napot a tó jegén, mint tavaly.

Pedig a forralt bor, forró tea, s vidám hangulat ezúttal sem hiányzott, s a nemcsak helyből, de a környékbeli településekről is érkezők lelkesen szántották a jeget, versengtek az előkelőbbnél előkelőbb helyezésekért.

A gyorsasági korcsolyaverseny legjobbja lett korosztályában Bognár Szilvia, Szűcs István, Bánáti Ildikó, Péter Bálint, Barta Nóra, Árendás Bence László, Szabó Karina, az óvodások között Keszler Viktória és Luciano Zsubori, aki Szlovákiából érkezett, így az ő révén nemzetközivé vált a megmérettetés.

Az ügyességi csapatversenyre gyerekek és felnőttek hat fős vegyes gárdákkal neveztek, s végül a Sportszelet szerezte meg a legjobbnak járó oklevelet. A jégkorong bajnokság is hozott izgalmas pillanatokat, a Puding elnevezésű gárda nevével ellentétben egyáltalán nem bizonyult pudingnak, hiszen a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott. A jégtánc verseny idejére – úgy tűnt – megkopott a vállalkozói szellem, két lánypáros döntött csak úgy, hogy különböző táncos koreográfiákkal kápráztatják el a vendégeket. A zsűri döntése alapján ez a legjobban Pazár Dorkának és Ferkó Adriennek sikerült.

Bár a program végére már kicsit kásássá vált a tó jege, Gubicza István szerint összességében remekül sikerült a második Jégkarnevál, így, ha az időjárás ismét kegyes lesz, jövőre is hódolhatnak majd jeges örömöknek a környei tó jegén.