Kákics koncert

1kákicsFújd fel dudás a dudádat! – ezzel az előadással érkezett kedd délelőtt a Kákics együttes a környei művelődési ház színháztermébe, ahol alighogy megszólaltak a hangszerek, a Vackor Óvoda apróságai és az általános iskola alsó tagozatos diákjai máris ütemes tapsba kezdtek.

Ha a kicsiknek nem is, a felnőtteknek minden bizonnyal ismerősek voltak az együttes tagjai, hiszen többük muzsikált a Los Andinos-ban.

A zenekar 1997-ben alakult Székesfehérváron, célul tűzve ki, hogy a dalokat a gyűjtési területükön ismert hangszerekkel szólaltassák meg, így előszeretettel használják például a kicsik számára minden bizonnyal teljesen ismeretlen és szokatlan formájú bőrdudát, vagy éppen a Dél-alföldi tekerőlantot, somogyi hosszúfurulyát, brácsát, hegedűt.

9kákicsA „Fújd fel dudás a dudádat” műsorukban mesés, játékos formában ismerkedhettek meg a gyerekek ezekkel a népi hangszerekkel, mégpedig úgy, hogy közben láthatóan nagyon élvezték az előadást. A Kákics meséi ugyanis attól különlegesek, hogy muzsikusról, illetve hangszerről szólnak és zenei betétekkel gazdagítottak, amelyek kicsit és felnőttet valóban egyaránt tapsra késztetnek.

10kákics 7kákics 6kákics 8kákics 5kákics 4kákics 2kákics 3kákics 11kákics