Keserves éveket is megélt a 90 esztendős Józsi bácsi

Valami lehet a Bem József utca levegőjében, hiszen a közelmúltban a szintén ott élő Vanya Bélánét, Margit nénit köszönthettem 90. születésnapja alkalmából, most pedig a Józsi bácsit – fogalmazott pénteken Beke László, Környe polgármestere a Közösségi és Tájházban, ahol Nagy József köszöntésére gyűlt össze a népes család, miután pontosan 90 esztendeje, 1922. február 10-én, két évvel a trianoni békediktátum megkötése után látta meg a napvilágot Délvidéken.A polgármester azt sem titkolta: egészséges irigységgel tekint az ünnepeltre, hiszen annak ellenére, hogy keserves éveket is hordozott a 9 évtized, láthatóan ma is boldogan szorítja élete párjának, Ilonka néninek a kezét, s éli a dolgos mindennapokat: műveli a kertet, barkácsol, s merül el a történelmi olvasmányokban.

S bizony Józsi bácsi valóban jócskán tagadhatna le éveiből, mosolyogva, humorral fűszerezve fogadta a „hivatalos” köszöntést és ajándékokat, majd máris diskurzusba kezdett a polgármesterrel, hogy mikor és hol is találkoztak korábban, s hogy annak idején hogy teltek a bányász évei.

Józsi bácsi életútja igencsak kacskaringósan vezetett Környére. Szabadka és Zenta között nőtt fel a tanyavilágban egy fiú és egy lány testvérével. Születi 18 hold földön gazdálkodtak, a gyerekek pedig naponta 5 kilométert gyalogoltak az iskoláig, ahol mindent szerbül tanítottak, így magyarra le kellett fordítani.

21 éves korában, 1943 októberében sorozták be magyar katonának, s 1944-ben indult a frontra: következett Barcs, majd Mohács, Bátaszék, Tolna, Nagykőrös, Szurdokpüspöki. 1944 decemberében a Vajdaság már ismét nem tartozott Magyarországhoz, ezért, mint Jugoszláviából érkezett partizánt, kémnek nyilvánították, s 1945 januárjában hadifogolyként vagonírozták be, s indították sorstársaival együtt a romániai Foksányiba.

1945 húsvétján érkezett a donyeci medencébe egy hihetetlenül szegény bányavárosba, ahol 1950 márciusáig dolgozott hadifogoly bányászként keserves körülmények között. 1950-ben 15 vajdasági bajtársával a tagyospusztai Állami Gazdaság felé vette az irányt. Öten később hazatértek, az itt maradottak közül ma már csak Józsi bácsi él.

Takács Ilonkával a tagyosi gazdaságban ismerkedett meg, s miután szerelem szövődött, 1954-ben kimondták a boldogító igent. Nyolc évvel később költöztek környei otthonukba, Józsi bácsi pedig a tatabányai Szénbányáknál kereste meg a mindennapi kenyérre valót, a mai napig a Bánhidai Hőerőmű Nyugdíjasklub tagja.

Két fia és egy lánya született, három unokája, s két dédunokája, Janka, aki 2 éves, s a kéthónapos Marcika. A 90 esztendő tehát szép, népes és legfőképpen összetartó családdal is megajándékozta, hiszen szeretik a közös ünnepeket, a távolabbi rokonokkal kiegészülve minden évben „Takács-napot” is tartanak, amikor vigadva, anekdotázva idézik fel a szép emlékeket.