Két és fél éves volt a legifjabb nevező

Összesen majdnem száz embert sikerült megmozgatni a verőfényes napsütésben a szombat délelőtti Tó-futással Környén, bár voltak nevezők, akik több kategóriában is indulva kétszer-háromszor is teljesítették a távot. Ilyen volt a mindössze két és fél éves Markót Hanna is, aki édesapja és nagypapája kíséretében előbb az ovisok 500 méterét gyűrte le, s egyedüli lányka indulóként szerezte meg az aranyérmet, majd a nagymamával kiegészülve a családi kategóriában is útnak indultak, igaz, Hanna pihenésként a táv egy részét apukája nyakában ülve tette meg.

A program hagyományosan a Mozdítsd meg „KÖRNYE”zeted! tömegsport-sorozat újabb állomása volt, másrészt pedig a szervezők évek óta a rendezvénnyel is tisztelegni kívánnak 1956 hősei előtt.

A legapróbbakra 500 méter, a kisiskolásokra és a családokra 1,2 kilométer, míg a többi versenyzőre egy teljes tókör, azaz 3 ezer méter várt, s bár akadt gyerkőc, akinek az utolsó métereknél igencsak elkelt anyukája nógatása, a többség elszántan, sportosan és élvezettel szaporázta lépteit.

Az ovisoknál tehát egyedüli lányként Markót Hanna szerzett aranyérmet, míg a fiúk között Beke Dávid szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot. A kisiskolás lányoknál Braitigam Dzsenifer, a fiúknál Pelikán Tivadar, az iskolás kategóriában Törös Hajnalka és Fábián József volt a leggyorsabb. A középiskolás korosztályban Demeter Diána és Fóthi Zoltán, a felnőtteknél Bordás Karolina és Semsei Balázs, míg a seniorok közül Juhászné Santavecz Andrea és Demeter János nyakába került eredményhirdetéskor a legfényesebben csillogó érem. Sőt, János már harmadik esztendeje szerzi meg a senioroknál az aranyérmet, s a családi kategóriában sem enged senkit a Demeter família az első hely közelébe, hiszen idén is minden nevezőt maguk mögé utasítottak.

 

Eredmények:

 

óvodások (lány)

1. Markót Hanna

óvodások (fiú)

1. Beke Dávid

2. Lóczi Attila

3. Gallai Márk

kisiskolások (lány)

1. Braitigam Dzsenifer

2. Knapp Róza

3. Nagy Lilla

kisiskolások (fiú)

1. Pelikán Tivadar

2. Bandi Attila

3. Labossa Döme

iskolások (lány)

1. Törös Hajnalka

2. Fábián Szilvia

iskolások (fiú)

1. Fábián József

2. Weiger Ákos

3. Virágh Dávid

középiskolások (lány)

1. Demeter Diána

2. Szatmári Nikoletta

középiskolások (fiú)

1. Fóthi Zoltán

2. Benedek Zsolt

3. Bagdány Tomasz

felnőttek (nő)

1. Bordás Karolina

2. Virágh Zoltánné

3. Demeterné Slezák Éva

felnőttek (férfi)

1. Semsei Balázs

2. Markót András

3. Domán Gyula

seniorok (nő)

1. Juhászné Santavecz Andrea

2. Labossa Ildikó

3. Markótné Molnár Ilona

seniorok (férfi)

1. Demeter János

2. Labossa Lajos

3. Markót András

családi:

1. Demeter család

2. Labossa család

3. Katz család