Két lélek

lepsényibálintEgy dal, egy vers, egy mosoly – ezzel a mottóval várja a Környebányáért Alapítvány szervezésében programsorozat júniusig a helyieket a Közösségi Házban, ahol az első rendezvény vendégeként Lepsényi Bálint, 36 esztendős mozgássérült fiatalember versei hangoztak el csütörtökön.

A megjelenteket Bozó Kucskár Anikó köszöntötte, s nem csak, mint házigazda, hanem mint a verselő Bálint másfél évtizedes barátja. Annak idején a rehabilitációs gyermekotthonban ismerkedtek meg, ahol Anikó tanított. Az ő révén érkezett a fiatal férfi Mórról Környebányára, élete második író-olvasó találkozójára, amelyről – mint fogalmazott – maga is nehezen hitte el, hogy megvalósult.

lepsényibálint_02Bálint, bár 2013 decemberében megjelent egy, a 35. születésnapja apropóján 35 verset tartalmazó füzete, nem tartja magát költőnek, inkább verset nagyon szerető embernek.

Az idejét pontosan nem tudja felidézni, talán tíz esztendeje lehetett, amikor egy régi ismerőse verset írt az akkori párjához, s ő úgy érezte, neki is ki kell próbálnia.

lepsényibálint_03Eleinte csak szerelmes versek születtek kedveséhez, aztán szélesedett a paletta, s 2013 decemberétől az akkorra elkészült 35 vers száma mára további 18-al gyarapodott. De nem csak „számát” tekintve gazdagodott a gyűjtemény. Bár továbbra is kedvenc témája a szerelem, hiszen – vallja – akinek olyan múzsája van, mint neki, annak „követelmény” a szerelmes versek írása, további élmények, érzések fogalmazódnak meg alkotásaiban: szeretett szülővárosáról, a kutyájáról, barátságról, elfogadásról. Arról, hogy a fogyatékkal élők is képesek olyan mértékűt alkotni és „letenni” a kultúra asztalára, mint az egészségesek. Merthogy a nyitott hátgerinccel született Bálint úgy érzi, sajnos ma még ezt is bizonyítaniuk kell, „sokan hitetlenkedve néznek, amikor egy kerekesszékben ülő fiatal, vagy idősebb ember előáll egy verssel, amit saját maga alkotott, s felteszik a kérdést: ezt ő írta?”

Arról, hogy ki is, milyen is ő valójában, Lepsényi Bálint a „Két lélek” című versében így vall:

Amikor magam vagyok, elgondolkodom,

Egyedül megoldani ezt se tudom, az se tudom.

Életem vékony hártya, tünékeny buborék,

Nem vagyok más, csak egy nyomorék.

Az élet így oly nehéz.

Ám ha utánam nyúl egy kéz,

Lelkem ébredezni kezd, megrázza magát,

S máris útra kész.

A színpad már egy egész más világ,

Itt kinyílok, akár egy virág!

Itt szavak hátán szárnyalok!

Ilyenkor érzem, én is ember vagyok.

Gondolatok szárnya repít,

A vers szeretete hevít.

Akkor reám tapad minden fül és szem,

S ezt nem magamért, hidd el, ÉRTED teszem.

lepsényibálint_04lepsényibálint_06 lepsényibálint_05