Két Mikulás is érkezett

mikulás_16Télapó az állatok között – ezzel a mesejátékkal ajándékozták meg az óvodásokat és az alsó tagozatosokat péntek délelőtt a Művelődési Házban az iskola apró színjátszó szakkörös diákjai, a kis vendégek pedig olyan ámulattal és átéléssel követték a cselekményt, mintha igazi színészek bújtak volna jelmezbe, s varázsoltak volna hóesést, fogcsikorgató telet, Mikulásváró hangulatot a terembe.

Láng Éva és Odlerné Takács Zsuzsa, a színjátszó szakkör vezetői évekkel ezelőtt teremtették meg a mesés Mikulásajándék hagyományát, s így, mikulás_25december elején évről évre új történettel örvendeztetik meg az ovisokat, kisiskolásokat, akik – a mese fordulatait követve – hol kacagnak, hol álmélkodnak, hol megilletődnek, hol a szereplőkkel együtt dudorásznak. Ők, a megajándékozottak, az átélésükkel, a tágra nyílt, mosolygós tekintetükkel ajándékozzák viszont a színre lépő gyerekeket, s felkészítőiket.

mikulás_42Az alsó tagozatosok még alig eszméltek fel a mese bűvöletéből, amikor újabb meglepetés, újabb Mikulás érkezett, így már két, egy kisebb és egy nagyobb Télapónak szólt (egyáltalán nem hiába) a kedves invitálás: Mikulás, Mikulás, Kedves Mikulás! Gyere már, gyere már, minden gyerek vár!

A „nagyobb” Mikulás a Szülői Munkaközösségnek köszönhetően igazán bőkezűnek bizonyult, s bár némely gyerkőc nem titkolt büszkeséggel állította, hogy ő bizony szeret rosszalkodni, nekik is jutott a finomságokból.

mikulásmikulás mikulás_02 mikulás_03 mikulás_04 mikulás_05 mikulás_06 mikulás_07 mikulás_08 mikulás_09 mikulás_10 mikulás_11 mikulás_12 mikulás_13 mikulás_14 mikulás_15 mikulás_16 mikulás_17 mikulás_18 mikulás_19 mikulás_20 mikulás_21 mikulás_22 mikulás_23 mikulás_24 mikulás_25 mikulás_26 mikulás_27 mikulás_28 mikulás_29 mikulás_30 mikulás_31 mikulás_32 mikulás_33 mikulás_34 mikulás_35 mikulás_36 mikulás_37 mikulás_38 mikulás_39 mikulás_40 mikulás_41 mikulás_43 mikulás_44 mikulás_45 mikulás_46 mikulás_47 mikulás_48 mikulás_49 mikulás_50 mikulás_52 mikulás_53 mikulás_54 mikulás_55 mikulás_56 mikulás_57 mikulás_58 mikulás_59 mikulás_60 mikulás_61 mikulás_62 mikulás_63 mikulás_65 mikulás_66