„Cso­dát látsz, öcsém!” – hang­zott el azon a bizo­nyos tar­jáni kézi­labda meccsen, és akik jelen vol­tak, azok szá­mára ez a mon­dat Kar­csi véd­je­gyévé vált.

Álljunk meg az ember előtt egy percre, aki akkora volt, mint egy hegy, erő­sebb volt, mint Góliát, és soha nem tudott volna bán­tani sen­kit sem.

A csupa szív Kar­csi előtt, aki sze­rette a kézi­lab­dát, vasár­na­pon­ként a suli tor­na­ter­mé­ben foci­zott, és anyu­kája lel­kes kísérője volt a dalkörbe.

Sze­ret­tünk, Kar­csi! Hiány­zol már most, pedig még csak imént men­tél el. Ahogy az a nagy sport­em­be­rek­kel lenni szo­kott, az utolsó meccse­det te is elve­szí­tet­ted, de az égi csa­pat­ban tovább küz­desz. És ha egyszer-egyszer majd lené­zel ránk, adj nekünk a rop­pant erődből egy kicsit, hogy bír­juk még tovább…

Bará­taid nevé­ben búcsú­zik tőled Hata­ier János

Geren­csér Károly feb­ruár 19-én, 41 esz­tendős korá­ban, súlyos beteg­ség után hunyt el. Ham­vasz­tás utáni búcsúz­ta­tója pén­te­ken dél­után fél 4-kor lesz a kör­nyei kato­li­kus temetőben.